Fidel Castro: Aktuális idézetek (oldal 2)

„Batista rendszeréről:”

„Imperialista erők vesznek körül bennünket. A világ nem él normális körülmények között; ameddig a jenki imperialisták bűnös bombákat dobnak Vietnám népére, nem mondhatjuk, hogy a megszokott körülmények között élünk; amikor százezernél is több jenki katona száll partra ott, hogy eltaposson egy felszabadító mozgalmat; mikor az imperializmus katonái a világ összes többi köztársaságával jogilag egyenlő köztársaságban szállnak partra, mint Santo Domingoban történt, hogy sárba tapossák szuverenitását, a világ nem él normális körülmények között; amikor hazánk körül az imperialisták zsoldosokat képeznek ki, és a legbűnösebb vandál támadásokat szervezik, amilyen a Sierra Aránzazu esete volt; amikor az imperialisták beavatkozással fenyegetik Latin-Amerika vagy a világ bármely más országát, nem élhetjük megszokott életünket.”

„Hazánkban a munka nem egy kiváltságos kisebbség gazdagítását szolgáló eszköz, nem is lesz az soha; a munka hazánkban nem a kizsákmányolás tárgya, és nem is lesz az soha több; asszonyaink és férfiaink verejtéke soha többé nem szolgálja a kiváltságosokat, a kizsákmányolókat.”

„Nemcsak kommunista társadalomra vágyunk, hanem olyan kommunista világra, ahol minden nemzetnek egyenlő joga van; olyan kommunista világot akarunk, ahol egyetlen országnak sincs vétójoga, és azt akarjuk, hogy a holnap kommunista világa soha ne legyen olyan, mint a belső viszályoktól forrongó polgári világ; szabad társadalomra, szabad nemzetek világára áhítozunk, ahol valamennyi népnek – kicsiknek és nagynak – egyenlő jogai vannak.”

„Nekünk azt tanították, hogy a Titán szavai szerint a szabadságot nem koldulni kell, hanem nádvágókéssel a kézben harcban megszerezni.”

„A forradalom előtti Kubáról: A mezítlábas falusi gyermekek 90 százalékát olyan mikrobák fertőzik meg, amelyek a földről, a lábkörmön keresztül jutnak a szervezetbe. A közvéleményt megdöbbenti egy-egy gyermekrablás vagy gyermekgyilkosság híre, ám ugyanez a közvélemény bűnös közönnyel fogadja a tömeges gyermek-gyilkosság tényét, nem törődik azzal, hogy szörnyű kínok közepette évről évre hal éhen ezer és ezer gyermek, s a közelgő halál homályába révedt ártatlan gyermekszemek végtelenbe vesző, utolsó dermedt pillantása, mintegy szemrehányás az emberi önzésnek, de egyben néma fohász is, hogy azért az Isten átka ne sújtsa az embereket.”

„Mert miért bűnhődjön az az idős ember, akinek élelemre, ruhára van szüksége, ha a fia munkabírása – akitől függ -, kevés? Hogy tíz év múlva ne csak azt mondhassuk el, hogy minden nyugdíjba vonuló dolgozónak nyugdíjat adunk, hanem hogy országunk minden tagjának, mivel emberi lény és mivel abban a korban van, hogy nem tud dolgozni, joga legyen ahhoz, hogy a társadalom nyugdíjat adjon neki, ne azért, mert egy bizonyos iparághoz tartozik, hanem egy sokkal nagyobb érdemből azért, mert az emberi fajhoz tartozik, azért az érdeméért, hogy a mi társadalmunkhoz tartozik.”

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.””

„A 257. cikkely függelékére gondolok, amely kimondja: „Ezt a statútumot a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja.” Ez a jog megcsúfolásának csúcspontja. Ezek az emberek, akik kisajátították maguknak azt a jogot, hogy a közvéleménnyel nem törődve új alkotmányt erőszakoljanak a népre, és maguk alakítsanak kormányt, amely minden hatalmat a kezében tart, ráadásul még a 257. cikkely alapján a szuverenitás fő ismérvét, az első törvény, az alaptörvény megváltoztatásának jogát is maguknak sajátítják ki. Ha a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja az alkotmányt, a minisztertanácsot pedig az elnök nevezi ki, akkor egy embertől függ a köztársaság léte vagy nemléte, minden jog egy ember kezében összpontosul, méghozzá az adott esetben egész eddigi történelmünk legméltatlanabb alakjának kezében. És az alkotmánybíróság ezt hagyta jóvá, ennek következményeit tekinti érvényesnek és törvényesnek? Ez korlátlan hatáskör, amelynek birtokában az alkotmány bármelyik cikkelye, bármely fejezete, sőt az egész alkotmány megváltoztatható! Batista és minisztertanácsa a 257. cikkely alapján megváltoztathatja az idézett cikkelyeket, kijelentheti, hogy Kuba nem köztársaság, hanem örökös uralkodóház által kormányzott királyság, és Fulgencio Batistát királynak nyilváníthatja; feldarabolhatja az ország területét, és eladhatja valamelyik tartományt egy idegen hatalomnak. Ezek mind törvényes rendelkezések lesznek, és önök kötelesek lesznek mindenkit bebörtönöztetni, aki ellenáll, mint ahogy velem is ezt akarják tenni.”

„Minden nem lehet ingyenes, azt azonban igenis hisszük, hogy azokat a dolgokat, amelyek alapvetőek az ember számára: az egészséget, a megfelelő táplálkozást, a testi és szellemi nevelést, a kulturális fejlődést, a lakást és mindent, ami az ember számára szükséges -, biztosítanunk kell a társadalom eszközeivel, a társadalom által megtermelt javakkal.”

„Forradalmi és dialektikus elméletről van szó, nem pedig vallási doktrínáról, a forradalmi akció irányításáról és nem dogmákról. Aki a marxizmust katekizmusokra akarja bontani, az antimarxista.”

„Dr. Castro: Kongó esetében úgy tudom, ők kérték az ENSZ beavatkozását.”

„Az internacionalizmus az az eszme, mely testvérré, egy vérből származó testvérré tesz bennünket, a világ többi népével, akiket az imperialisták kizsákmányolnak és támadnak.”

„Mindenesetre a Vörökeresztnek Dél-Vietnámban kellene jobban dolgoznia, ahol a jenki katonák ezreket ölnek meg és ezrével kínozzák és gyilkolják a népet. Vagy Észak-Vietnámban, ahol a bűnös jenki bombák válogatás nélkül hullanak városokra és falvakra, iskolákra és kórházakra. A Vöröskeresztnek tennie kellene valamit Santo Domingoban is, ahol a megszálló katonák a legkülönfélébb módon kegyetlenkedik a néppel, és megszállva tartja az iskolákat. A Vöröskereszt még magában az Egyesült Államokban is közbeléphetne, hogy megakadályozza a néger lakosság lemészárlását, amint nemrégiben Los Angelesben történt.”

„A kommunizmus kísértete, melyről Marx beszélt, bejárta Latin-Amerikát is. De ugyanakkor a kizsákmányolók is kísértetként tüntettél fel a kizsákmányoltak előtt: rágalmazták a marxizmus-leninizmust, a hazával, a társadalommal, a szabadsággal, a családdal, az emberrel szemben álló ellenséges, idegen doktrínaként mutatták be. A burzsoák számára a haza, társdalom, szabadság, család, ember, mindig egyetlen szóban összefoglalható: magántulajdon.”

„Minden kizsákmányoló, minden kiváltságos úgy gyűlölte a kommunista szót, mint a bűnt, elátkozták a kommunista szót, és éppen ezért, amikor Marx és Engels az új forradalmi elméletet nyújtó Kommunista Kiáltványukban, melyben az emberi társadalom és az emberi történelem tudományos magyarázatát adják, azt írták, hogy : „kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete”, akkor a kiváltságos osztályok valóban olyan igazi félelemmel tekintettek ezekre az eszmékre, mint a kísértetekre.”

„Elesett bajtársaimért nem kiáltok bosszút. Mivel életük drágább volt mindennél, az összes bűnös halála sem lenne kárpótlás elvesztésükért. Nem vérrel kell megfizetni az ifjú életekért, melyeket a nép javára áldoztak fel: csak népünk boldogsága lehet az egyetlen méltó jóvátétel halálukért.”

„Mikor a harc véget ért, a diktátor zsoldosai dühödt vadállatokként rohanták meg Santiago de Cuba városát, és a védtelen lakosságon töltötték ki első dühüket. Távol a harc színhelyétől, a nyílt utcán lőttek agyon egy kapualjban játszadozó ártatlan gyermeket, és amikor apja odarohant, hogy karjába emelje, fejét golyó fúrta át. Egy Cala nevű kisfiút, aki kenyérrel a kezében hazafelé tartott, szó nélkül agyonlőtték.”

„Az Egyesült Államok monopóliumai könyörtelenül kifosztják azoknak a latin-amerikai országoknak a népeit, amelyeket állítólag ezek a kormányok képviselnek. E kormányok népeinek joguk van ahhoz, hogy elsöpörjék – s előbb-utóbb meg is teszik – ezeket az áruló, saját országukban külföldi érdekeket kiszolgáló kormányokat; a leghevesebb forradalmi akcióval söprik el őket; mivel az imperialista kizsákmányolás és elnyomás egyre inkább az erőszak, az erő és a fegyverek alkalmazásával nehezedik rájuk, nem is marad más választásuk.”