Barack Obama idézet
oldal 30

Ifj. Barack Hussein Obama amerikai jogász és politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke 2009. január 20. és 2017. január 20-a között. Pártja jelölését hosszú előválasztási küzdelem után szerezte meg. Obama volt az első, nagy politikai párt színeiben induló afroamerikai elnökjelölt az Egyesült Államokban, és ő lett az ország első színes bőrű elnöke, de a 2008-as elnökválasztás során számos további rekord is megdőlt. A Time magazin 2008-ban és 2012-ben „Az év emberének” választotta. 2009-ben megkapta a Nobel-békedíjat.

Obama a Columbia Egyetemen és a Harvardon végzett. Mielőtt a szenátusba választották, dolgozott polgárjogi ügyvédként, tanított a Chicagói Egyetem jogi karán és 1997 és 2004 között volt képviselő is az illinois-i szenátusban. 2000-ben a képviselőházi választásokon sikertelenül indult, négy évvel később azonban a szavazatok döntő többségével bekerült a szenátusba. A 2004-es amerikai elnökválasztások előtt a Demokrata Nemzeti Gyűlésen Obama mondhatta el a nyitóbeszédet.

2012. november 6-án legyőzte a republikánus jelölt Mitt Romneyt, ezzel újabb négy évre ő lett az Egyesült Államok elnöke.

Két elnöki ciklusához olyan események kapcsolódnak, mint a 2008-ban kezdődő gazdasági válsággal szembeni intézkedések, kampányígéretének megfelelően az iraki háború 2011-es befejezése , az aktív közel-keleti és európai diplomácia, az amerikai–orosz kapcsolatok újbóli, hidegháborúra emlékeztető megromlása vagy az amerikai–kubai kapcsolatok enyhülése. Wikipedia  

✵ 4. augusztus 1961
Barack Obama fénykép
Barack Obama: 1176   idézetek 19   Kedvelés

Barack Obama híres idézetei

„Minderre képesek vagyunk, és mindezt végre fogjuk hajtani.”

2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama idézetek

„Nos, néhány gyakorlati tanácsot adnék: először is mindenkit arra kérek, figyeljen arra, miket publikál a Facebookon, mivel a YouTube-korszakban bármi, amit az embert tesz, később az életében még visszaüthet. És mivel még fiatalok vagytok, ti is gyakran követtek el hibákat, és csináltok ostobaságot.”

Abban a beszédében, amikor arra hívja fel a figyelmet a fiatalokra, hogy komoly veszélyeket rejt, ha túl sok információt osztunk meg idegenekkel a Facebookon vagy hasonló közösségi szájtokon.
2009
Forrás: Origo - Obama szerint veszélyes a Facebook http://www.origo.hu/techbazis/internet/20090909-obama-szerint-veszelyes-a-facebook.html

„Egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mércéjéből és serege hatalmasságától, hanem eszméinek kiapadhatatlan erejéből fakad.”

Ismeretlen
Forrás: Citatum -Barack Obama idézetek http://citatum.hu/szerzo/Barack_Obama

„A műveletben egy 60 millió dollárba kerülő helikoptert áldoztunk fel. Akkor már nem engedhettük volna meg magunknak, hogy egy mérőszalagot is beszerezzünk?”

mondta Barack Obama, amikor végignézte az amerikai kommandósok által megölt Oszáma bin Láden azonosítását. (A terroristavezér holtteste mellé odafeküdt az akcióban résztvevő egyik katona, hogy összehasonlíthassák őket.)
2011
Forrás: Telefonbeszélgetés vezetett bin Laden nyomára http://web.archive.org/web/20110510145215/http://www.mti.hu/cikk/2011/05/07/telefonbeszelgetes_vezetett_bin_laden_nyomara-542242

„Hosszú ideig tartott, de ma este, miután napközben, a választáson megtettük azt, amit kell, a változás eljött Amerikába.”

Így kezdte november 4-én este választási győzelmi beszédét.
2008, Győzelmi beszéde

„Olyan reformot hajtunk végre, amely csökkenti a költségeket, választási lehetőséget ad, és olyan (egészségügyi) lefedettséget biztosít, amire minden amerikaira számíthat. És ezt idén megcsináljuk…”

Egészségügyi reformról szóló beszéde előtt egy kis idővel
2009
Forrás: Origo - A gyógyítás lehet Obama első csapdája http://www.origo.hu/nagyvilag/20090721-barack-obama-es-az-amerikai-egeszsegugyi-reform.html

„Nem én vagyok az első elnök, aki az egészségügy átalakításával foglalkozik, de én akarok lenni az utolsó!”

A kongresszus mindkét háza előtt megtartott beszédében, amelyben, olyan egészségügyet akar, melyben senkit sem utasíthatnak vissza a biztosítók. A terv szerinte 900 milliárd dollárba kerül, a háborúkra többet költ ennél az Egyesült Államok. Vastapsot és "Hazudik!" bekiabálást is kapott.
2009
Forrás: Origo - Obama: 900 milliárd dollár lesz az egészségügyi reform http://www.origo.hu/nagyvilag/20090910-barack-obama-beszede-a-kongresszus-elott-egeszsegugyi-reform.html

„Nem adjuk fel ezeket a haszonelvűség érdekében. Amerika a világon minden olyan nemzet és minden férfi, nő és gyerek barátja, amely, illetve aki a béke és méltóság elérésére törekszik.”

Mint mondta, Amerikát a hatalma egyedül nem képes megvédeni, és nem jogosítja fel arra, hogy kénye-kedve szerint cselekedjen, "biztonságunk ügyünk igazából, példánk erejéből fakad.
2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama: Idézetek angolul

“After I received the news, Malia walked in and said, "Daddy, you won the Nobel Peace Prize, and it is Bo's birthday!" And then Sasha added, "Plus, we have a three-day weekend coming up." So it's good to have kids to keep things in perspective.”

2009
Forrás: Remarks by the President on winning the Nobel Peace Prize (9 October 2009) http://www.whitehouse.gov/the_press_office/Remarks-by-the-President-on-Winning-the-Nobel-Peace-Prize/

“Well, let me be absolutely clear. I did not mean that I was going to be running for anything anytime soon. So, what I meant is that it’s important for me to take some time to process this amazing experience that we’ve gone through; to make sure that my wife, with whom I will be celebrating a 25th anniversary this year, is willing to re-up and put up with me for a little bit longer. […] But there’s a difference between that normal functioning of politics and certain issues or certain moments where I think our core values may be at stake. I put in that category if I saw systematic discrimination being ratified in some fashion. I put in that category explicit or functional obstacles to people being able to vote, to exercise their franchise. I’d put in that category institutional efforts to silence dissent or the press. And for me at least, I would put in that category efforts to roundup kids who have grown up here and for all practical purposes are American kids, and send them someplace else, when they love this country. They are our kids’ friends and their classmates, and are now entering into community colleges or in some cases serving in our military, that the notion that we would just arbitrarily or because of politics punish those kids, when they didn’t do anything wrong themselves, I think would be something that would merit me speaking out.”

Partial answers on the questions: "And what did you mean when you said you would come back? Would you lobby Congress? Maybe explore the political arena again?"
2017, Final News Conference as President (January 2017)

“Now that we're 18 days before the election, Mr. Severely Conservative wants you to think he was severely kidding about everything he said over the last year. He told folks he was the ideal candidate for the Tea Party, now he's telling folks, "What? Who me?" He's forgetting what his own positions are. And he's betting that you will too. I mean, he's changing up so much and backtrackin' and sidesteppin'. We've gotta name this condition that he's going though. I think it's called Romnesia. That's what it's called. I think that's what he's goin' through. Now, I'm not a medical doctor, but I do wanna go over some of the symptoms with you, because I wanna make sure nobody else catches it.You know, if you say you're for equal pay for equal work, but you keep refusing to say whether or not you'd sign a bill that protects equal pay for equal work, you might have Romnesia.If you say women should have access to contraceptive care, but you support legislation that would let your employer deny you contraceptive care, you might have a case of Romnesia.If you say you'll protect a woman's right to choose, but you stand up in a primary debate and say that you'd be delighted to sign a law outlying — outlawing that right to choose in all cases — man, you definitely got Romnesia.Now, this extends to other issues. If you say earlier in the year, "I'm gonna give a tax cut to the top 1%", and in a debate you say, "I don't know anything about giving tax cuts to rich folks", you need to get a thermometer, take your temperature, because you've probably got Romnesia.If you say that you're a champion of the coal industry when, while you were governor, you stood in front of a coal plant and said "This plant will kill you" —[audience: Romnesia! ] that's some Romnesia.And if you come down with a case of Romnesia and you can't seem to remember the policies that are still on your website, or the promises you've made over the six years you've been running for President, here's the good news: Obamacare covers pre-existing conditions. We can fix you up.. We've got a cure. We can make you well, Virginia. This is a curable disease.”

Campaign rally http://www.whitehouse.gov/the-press-office/2012/10/19/remarks-president-campaign-event-fairfax-va, George Mason University, Fairfax, Virginia,
2012

“And as I’ve said elsewhere, a free press helps make a nation stronger and more successful, and it makes us leaders more effective because it demands greater accountability.”

Remarks by President Obama and President Kenyatta of Kenya in a Press Conference at Kenyan State House in Nairobi, Kenya (July 25, 2015) https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2015/07/25/remarks-president-obama-and-president-kenyatta-kenya-press-conference
2015

“I hope you guys are up for a fight. I hope you guys are game because I haven’t been putting up with 19 months of airplanes and hotel food and missing my babies and my wife — I didn’t put up for that stuff just to come in second.”

To supporters at a fund-raising party at Jon Bon Jovi's mansion in Duryea, Pennsylvania, (5 September 2008)
"Obama: 'I Don't Believe in Coming in Second'" by Jeff Zeleny (6 September 2008) http://thecaucus.blogs.nytimes.com/2008/09/06/obama-i-dont-believe-in-coming-in-second/
2008

“John Kerry believes in an America where hard work is rewarded.”

2004, Democratic National Convention speech (July 2004)

“And if there is one thing that he and this year’s anniversary should teach us, if there’s one lesson I hope that Malia and Sasha and young people everywhere learn from this day, it’s that with enough effort, and enough empathy, and enough perseverance, and enough courage, people who love their country can change it.”

Remarks by the President at LBJ Presidential Library Civil Rights Summit at Lyndon B. Johnson Presidential Library in Austin, Texas on April 10, 2014. http://www.whitehouse.gov/the-press-office/2014/04/10/remarks-president-lbj-presidential-library-civil-rights-summit
2014

“I know you didn't do this for me. You did this—you did this because you believed so deeply in the most American of ideas—that in the face of impossible odds, people who love this country can change it.”

Iowa Caucus Victory Speech, Delivered at the Iowa Democratic caucus on 3 January 2008 http://www.youtube.com/watch?v=cNZaq-YKCnE
2008

“Islam has a proud tradition of tolerance.”

2009, A New Beginning (June 2009)

Hasonló szerzők

Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston 7
Angol színész
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Lionel Messi fénykép
Lionel Messi 3
olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó
Kövér László fénykép
Kövér László 7
magyar jogász, politikus