Barack Obama idézet
oldal 21

Ifj. Barack Hussein Obama amerikai jogász és politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke 2009. január 20. és 2017. január 20-a között. Pártja jelölését hosszú előválasztási küzdelem után szerezte meg. Obama volt az első, nagy politikai párt színeiben induló afroamerikai elnökjelölt az Egyesült Államokban, és ő lett az ország első színes bőrű elnöke, de a 2008-as elnökválasztás során számos további rekord is megdőlt. A Time magazin 2008-ban és 2012-ben „Az év emberének” választotta. 2009-ben megkapta a Nobel-békedíjat.

Obama a Columbia Egyetemen és a Harvardon végzett. Mielőtt a szenátusba választották, dolgozott polgárjogi ügyvédként, tanított a Chicagói Egyetem jogi karán és 1997 és 2004 között volt képviselő is az illinois-i szenátusban. 2000-ben a képviselőházi választásokon sikertelenül indult, négy évvel később azonban a szavazatok döntő többségével bekerült a szenátusba. A 2004-es amerikai elnökválasztások előtt a Demokrata Nemzeti Gyűlésen Obama mondhatta el a nyitóbeszédet.

2012. november 6-án legyőzte a republikánus jelölt Mitt Romneyt, ezzel újabb négy évre ő lett az Egyesült Államok elnöke.

Két elnöki ciklusához olyan események kapcsolódnak, mint a 2008-ban kezdődő gazdasági válsággal szembeni intézkedések, kampányígéretének megfelelően az iraki háború 2011-es befejezése , az aktív közel-keleti és európai diplomácia, az amerikai–orosz kapcsolatok újbóli, hidegháborúra emlékeztető megromlása vagy az amerikai–kubai kapcsolatok enyhülése. Wikipedia  

✵ 4. augusztus 1961
Barack Obama fénykép
Barack Obama: 1176   idézetek 19   Kedvelés

Barack Obama híres idézetei

„Minderre képesek vagyunk, és mindezt végre fogjuk hajtani.”

2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama idézetek

„Nos, néhány gyakorlati tanácsot adnék: először is mindenkit arra kérek, figyeljen arra, miket publikál a Facebookon, mivel a YouTube-korszakban bármi, amit az embert tesz, később az életében még visszaüthet. És mivel még fiatalok vagytok, ti is gyakran követtek el hibákat, és csináltok ostobaságot.”

Abban a beszédében, amikor arra hívja fel a figyelmet a fiatalokra, hogy komoly veszélyeket rejt, ha túl sok információt osztunk meg idegenekkel a Facebookon vagy hasonló közösségi szájtokon.
2009
Forrás: Origo - Obama szerint veszélyes a Facebook http://www.origo.hu/techbazis/internet/20090909-obama-szerint-veszelyes-a-facebook.html

„Egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mércéjéből és serege hatalmasságától, hanem eszméinek kiapadhatatlan erejéből fakad.”

Ismeretlen
Forrás: Citatum -Barack Obama idézetek http://citatum.hu/szerzo/Barack_Obama

„A műveletben egy 60 millió dollárba kerülő helikoptert áldoztunk fel. Akkor már nem engedhettük volna meg magunknak, hogy egy mérőszalagot is beszerezzünk?”

mondta Barack Obama, amikor végignézte az amerikai kommandósok által megölt Oszáma bin Láden azonosítását. (A terroristavezér holtteste mellé odafeküdt az akcióban résztvevő egyik katona, hogy összehasonlíthassák őket.)
2011
Forrás: Telefonbeszélgetés vezetett bin Laden nyomára http://web.archive.org/web/20110510145215/http://www.mti.hu/cikk/2011/05/07/telefonbeszelgetes_vezetett_bin_laden_nyomara-542242

„Hosszú ideig tartott, de ma este, miután napközben, a választáson megtettük azt, amit kell, a változás eljött Amerikába.”

Így kezdte november 4-én este választási győzelmi beszédét.
2008, Győzelmi beszéde

„Olyan reformot hajtunk végre, amely csökkenti a költségeket, választási lehetőséget ad, és olyan (egészségügyi) lefedettséget biztosít, amire minden amerikaira számíthat. És ezt idén megcsináljuk…”

Egészségügyi reformról szóló beszéde előtt egy kis idővel
2009
Forrás: Origo - A gyógyítás lehet Obama első csapdája http://www.origo.hu/nagyvilag/20090721-barack-obama-es-az-amerikai-egeszsegugyi-reform.html

„Nem én vagyok az első elnök, aki az egészségügy átalakításával foglalkozik, de én akarok lenni az utolsó!”

A kongresszus mindkét háza előtt megtartott beszédében, amelyben, olyan egészségügyet akar, melyben senkit sem utasíthatnak vissza a biztosítók. A terv szerinte 900 milliárd dollárba kerül, a háborúkra többet költ ennél az Egyesült Államok. Vastapsot és "Hazudik!" bekiabálást is kapott.
2009
Forrás: Origo - Obama: 900 milliárd dollár lesz az egészségügyi reform http://www.origo.hu/nagyvilag/20090910-barack-obama-beszede-a-kongresszus-elott-egeszsegugyi-reform.html

„Nem adjuk fel ezeket a haszonelvűség érdekében. Amerika a világon minden olyan nemzet és minden férfi, nő és gyerek barátja, amely, illetve aki a béke és méltóság elérésére törekszik.”

Mint mondta, Amerikát a hatalma egyedül nem képes megvédeni, és nem jogosítja fel arra, hogy kénye-kedve szerint cselekedjen, "biztonságunk ügyünk igazából, példánk erejéből fakad.
2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama: Idézetek angolul

“Let's not play games. What I was suggesting — you're absolutely right that John McCain has not talked about my Muslim faith.”

"Obama's verbal slip fuels his critics" http://www.washingtontimes.com/news/2008/sep/07/obama-verbal-slip-fuels-his-critics/?page=all by Christina Bellantoni, The Washington Times (7 September 2008)
2008

“Cool clock, Ahmed. Want to bring it to the White House? We should inspire more kids like you to like science. It's what makes America great.”

President Barack Obama on Twitter at September 16, 2015 https://twitter.com/POTUS/status/644193755814342656
2015

“[T]he most important position in a democracy is not the office of the President. The most important office is the office of citizen, because if you have citizens who are informed and know about other countries, and recognize that if we provide foreign aid to some distant country in Africa, that ultimately may make us healthier. And if you have a citizenry that recognizes that even if I have to pay slightly more in taxes — which nobody likes paying taxes -- but if I do, maybe I can provide that young child who lives in a poorer neighborhood an opportunity for a better life. And then because she has a job and a better life, she can pay taxes, and then everybody has more, and the society is better off. If you don't have citizens like that, then you're going to get leaders who think very narrowly and you'll be disappointed. So the job — one thing I always tell young people, don't just think that you elect somebody and then you expect them to solve all your problems and then you just sit back and complain when it doesn't happen. You have to work as a citizen also to provide the leaders the space and the direction to do the right thing. It's just as important for you to challenge ignorance or discrimination or people who are always thinking in terms of war”

it's just as important for you to do that as the President because I don't care how good the person, the leader you elect is, if the people want something different. In a democracy, at least, that's what's going to happen.
2016, Young Leaders of the Americas Initiative Town Hall (March 2016)

“Evolution is more grounded in my experience than angels.”

Interview by David Remnick at the American Magazine Conference (23 October 2006) http://www.mediabistro.com/fishbowlny/magazines/barack_obama_i_inhaled_that_was_the_point_46068.asp
2006

“No religion is responsible for terrorism — people are responsible for violence and terrorism.”

At the White House Summit on Countering Violent Extremism http://www.usatoday.com/story/news/nation/2015/02/18/obama-white-house-summit-on-countering-violent-extremism-speech/23631625/ (18 February 2015)
2015

“Even though I'm president of the United States, my power is not limitless. So I can't dive down there and plug the hole. I can't suck it up with a straw. All I can do is make sure that I put honest, hard-working smart people in place … to implement this thing.”

Radio interview, Grand Isle, LA, June 11, 2010. http://voices.washingtonpost.com/44/2010/06/obama-on-spill-i-cant-suck-it.html?hpid=news-col-blog
2010, 2010 Deepwater Horizon oil spill (April 2010)

“The demographics of the country are going to change. It's inevitable. The Latino community in America is going to grow. If you stopped all immigration today, just by virtue of birth rates, this is going to be a browner country.”

NPR's Exit Interview With President Obama http://www.npr.org/2016/12/19/504998487/transcript-and-video-nprs-exit-interview-with-president-obama (19 December 2016)
2016

Hasonló szerzők

Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston 7
Angol színész
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Lionel Messi fénykép
Lionel Messi 3
olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó
Kövér László fénykép
Kövér László 7
magyar jogász, politikus