Barack Obama idézet
oldal 20

Ifj. Barack Hussein Obama amerikai jogász és politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke 2009. január 20. és 2017. január 20-a között. Pártja jelölését hosszú előválasztási küzdelem után szerezte meg. Obama volt az első, nagy politikai párt színeiben induló afroamerikai elnökjelölt az Egyesült Államokban, és ő lett az ország első színes bőrű elnöke, de a 2008-as elnökválasztás során számos további rekord is megdőlt. A Time magazin 2008-ban és 2012-ben „Az év emberének” választotta. 2009-ben megkapta a Nobel-békedíjat.

Obama a Columbia Egyetemen és a Harvardon végzett. Mielőtt a szenátusba választották, dolgozott polgárjogi ügyvédként, tanított a Chicagói Egyetem jogi karán és 1997 és 2004 között volt képviselő is az illinois-i szenátusban. 2000-ben a képviselőházi választásokon sikertelenül indult, négy évvel később azonban a szavazatok döntő többségével bekerült a szenátusba. A 2004-es amerikai elnökválasztások előtt a Demokrata Nemzeti Gyűlésen Obama mondhatta el a nyitóbeszédet.

2012. november 6-án legyőzte a republikánus jelölt Mitt Romneyt, ezzel újabb négy évre ő lett az Egyesült Államok elnöke.

Két elnöki ciklusához olyan események kapcsolódnak, mint a 2008-ban kezdődő gazdasági válsággal szembeni intézkedések, kampányígéretének megfelelően az iraki háború 2011-es befejezése , az aktív közel-keleti és európai diplomácia, az amerikai–orosz kapcsolatok újbóli, hidegháborúra emlékeztető megromlása vagy az amerikai–kubai kapcsolatok enyhülése. Wikipedia  

✵ 4. augusztus 1961
Barack Obama fénykép
Barack Obama: 1176   idézetek 19   Kedvelés

Barack Obama híres idézetei

„Minderre képesek vagyunk, és mindezt végre fogjuk hajtani.”

2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama idézetek

„Nos, néhány gyakorlati tanácsot adnék: először is mindenkit arra kérek, figyeljen arra, miket publikál a Facebookon, mivel a YouTube-korszakban bármi, amit az embert tesz, később az életében még visszaüthet. És mivel még fiatalok vagytok, ti is gyakran követtek el hibákat, és csináltok ostobaságot.”

Abban a beszédében, amikor arra hívja fel a figyelmet a fiatalokra, hogy komoly veszélyeket rejt, ha túl sok információt osztunk meg idegenekkel a Facebookon vagy hasonló közösségi szájtokon.
2009
Forrás: Origo - Obama szerint veszélyes a Facebook http://www.origo.hu/techbazis/internet/20090909-obama-szerint-veszelyes-a-facebook.html

„Egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mércéjéből és serege hatalmasságától, hanem eszméinek kiapadhatatlan erejéből fakad.”

Ismeretlen
Forrás: Citatum -Barack Obama idézetek http://citatum.hu/szerzo/Barack_Obama

„A műveletben egy 60 millió dollárba kerülő helikoptert áldoztunk fel. Akkor már nem engedhettük volna meg magunknak, hogy egy mérőszalagot is beszerezzünk?”

mondta Barack Obama, amikor végignézte az amerikai kommandósok által megölt Oszáma bin Láden azonosítását. (A terroristavezér holtteste mellé odafeküdt az akcióban résztvevő egyik katona, hogy összehasonlíthassák őket.)
2011
Forrás: Telefonbeszélgetés vezetett bin Laden nyomára http://web.archive.org/web/20110510145215/http://www.mti.hu/cikk/2011/05/07/telefonbeszelgetes_vezetett_bin_laden_nyomara-542242

„Hosszú ideig tartott, de ma este, miután napközben, a választáson megtettük azt, amit kell, a változás eljött Amerikába.”

Így kezdte november 4-én este választási győzelmi beszédét.
2008, Győzelmi beszéde

„Olyan reformot hajtunk végre, amely csökkenti a költségeket, választási lehetőséget ad, és olyan (egészségügyi) lefedettséget biztosít, amire minden amerikaira számíthat. És ezt idén megcsináljuk…”

Egészségügyi reformról szóló beszéde előtt egy kis idővel
2009
Forrás: Origo - A gyógyítás lehet Obama első csapdája http://www.origo.hu/nagyvilag/20090721-barack-obama-es-az-amerikai-egeszsegugyi-reform.html

„Nem én vagyok az első elnök, aki az egészségügy átalakításával foglalkozik, de én akarok lenni az utolsó!”

A kongresszus mindkét háza előtt megtartott beszédében, amelyben, olyan egészségügyet akar, melyben senkit sem utasíthatnak vissza a biztosítók. A terv szerinte 900 milliárd dollárba kerül, a háborúkra többet költ ennél az Egyesült Államok. Vastapsot és "Hazudik!" bekiabálást is kapott.
2009
Forrás: Origo - Obama: 900 milliárd dollár lesz az egészségügyi reform http://www.origo.hu/nagyvilag/20090910-barack-obama-beszede-a-kongresszus-elott-egeszsegugyi-reform.html

„Nem adjuk fel ezeket a haszonelvűség érdekében. Amerika a világon minden olyan nemzet és minden férfi, nő és gyerek barátja, amely, illetve aki a béke és méltóság elérésére törekszik.”

Mint mondta, Amerikát a hatalma egyedül nem képes megvédeni, és nem jogosítja fel arra, hogy kénye-kedve szerint cselekedjen, "biztonságunk ügyünk igazából, példánk erejéből fakad.
2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama: Idézetek angolul

“Lincoln -- they used to talk about him almost as bad as they talk about me. So democracy has never been for the faint of heart.”

Obama: I’m Just Like Lincoln http://nation.foxnews.com/president-obama/2011/08/16/obama-i-m-just-lincoln (16 August 2011)
2011

“Let me just make this point, John…We're not campaigning anymore. The election's over.”

Responding to Senator John McCain (R-Ariz.) at the healthcare summit http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2010/02/25/AR2010022505919.html after McCain complained about the proposed healthcare bill (25 February 2010)]
2010

“Ultimately, peace is just not about politics. It’s about attitudes; about a sense of empathy; about breaking down the divisions that we create for ourselves in our own minds and our own hearts that don’t exist in any objective reality, but that we carry with us generation after generation.”

Remarks by President Obama and Mrs. Obama in Town Hall with Youth of Northern Ireland, Belfast Waterfront, Belfast, Northern Ireland (17 June 2013) http://www.whitehouse.gov/the-press-office/2013/06/17/remarks-president-obama-and-mrs-obama-town-hall-youth-northern-ireland
2013

“I would put our legislative and foreign policy accomplishments in our first two years against any president -- with the possible exceptions of Johnson, FDR, and Lincoln -- just in terms of what we've gotten done in modern history.”

An interview with 60 Minutes, December 20, 2011. http://newsbusters.org/blogs/pj-gladnick/2011/12/16/60-minutes-broadcast-edits-out-laughable-obama-claim-4th-greatest-presi
2011

“I am a firm believer that any legitimate government has to be based on rule of law and a recognition that all people are equal under the law.”

Remarks by President Obama and Daw Aung San Suu Kyi of Burma in Joint Press Conference at Aung San Suu Kyi Residence in Rangoon, Burma on November 14, 2014 http://www.whitehouse.gov/the-press-office/2014/11/14/remarks-president-obama-and-daw-aung-san-suu-kyi-burma-joint-press-confe
2014

“The true engine of economic growth will always be companies like Solyndra.”

Speech at Solyndra, May 26, 2010. http://www.youtube.com/watch?v=qy2xEAZhAuo
2010, 2010 Deepwater Horizon oil spill (April 2010)

“If they bring a knife to the fight, we bring a gun.”

At a Philadelphia fundraiser, as quoted in "Obama: ‘If They Bring a Knife to the Fight, We Bring a Gun’" http://blogs.wsj.com/washwire/2008/06/14/obama-if-they-bring-a-knife-to-the-fight-we-bring-a-gun/, The Wall Street Journal (14 June 2008)
2008

Hasonló szerzők

Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston 7
Angol színész
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Lionel Messi fénykép
Lionel Messi 3
olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó
Kövér László fénykép
Kövér László 7
magyar jogász, politikus