Anton Pavlovics Csehov: Oldal

„Asztrov:) … csupa-csupa csudabogár, ha két-három évet köztük él az ember, apránként, anélkül, hogy észrevenné, maga is csudabogárrá válik.
(1. felvonás, nyitó jelenet, 466. oldal”

„Mása:) Ha nem tudnak mást mondani, akkor ezt hajtogatják: fiatalság, fiatalság…
(1. felvonás. 350. oldal”

„Samrajev:) …de gustibus aut bene, aut nihil. (Az ízlésekről vagy jót, vagy semmit.)
(Két latin szólásmondás keveréke: Az ízlésekről nem lehet vitatkozni és A halottakról vagy jót vagy semmit.)
(1. felvonás. 340. oldal”

„Trigorin:) Mindenki úgy ír, ahogy akar, és ahogy tud.
(1. felvonás. 345. oldal”

„Ragin doktor mondja a kórterem betegének, Gromovnak:) Minden a véletlenen múlik. Akit becsuktak, az itt ül, akit nem csuktak be, az szabadon járkál, ennyi az egész. Abban, hogy én orvos vagyok, maga pedig elmebeteg, nincsen semmi logika, sem erkölcsi színvonal, hanem csupán véletlen, esetlegesség … …
Ha egyszer csináltak bolondokházát, akkor valakinek ülnie is kell benne.
(A 6-os számú kórterem, 9. fejezet, 216-217. oldal; ford.: Szőllősy Klára”

„Trepljov:) A nők sohasem bocsátják meg a kudarcot.
(2. felvonás. 360. oldal”

„A doktor mondja barátjának:) Egész betegségem abban áll, hogy húsz év alatt ebben a városban csak egyetlenegy okos embert találtam, és az is őrült. Egyáltalán nem vagyok beteg, csak zsákutcába jutottam, és nem találok kiutat.
(A 6-os számú kórterem, 9. fejezet, 243-244. oldal; ford.: Szőllősy Klára”

„Asztrov:) Azok, akik utánunk majd száz vagy kétszáz esztendő múlva élnek, és akik majd lenéznek bennünket azért, mert ilyen ostobán és ilyen ízléstelenül éltük le az életünket – azok talán megtalálják a módját, hogyan lehetnek boldogok, de mi… Nekünk már csak egy reményünk van. Az a remény, hogy ha majd a sírban nyugszunk, meglátogatnak a kísértetek, talán éppen kellemes kísértetek.
(4. felvonás, 466. oldal”

„Trigorin:) Én nem láttam az olvasómat, de valahogy mindig barátságtalannak, bizalmatlannak képzeltem el..
(2. felvonás. 364. oldal”

„Nyina:)… mindegy, akár a színpadon játszunk, akár írunk - nem a hírnév, nem a ragyogás a fő… hanem az, hogy tudjunk tűrni.
(4. felvonás. 401. oldal”

„Irina:) Jön majd idő, mikor mindnyájan megtudjuk, miért mindez, miért ez a sok szenvedés, és akkor nem lesz többé titok … Addig azonban élnünk kell és dolgoznunk. Mindig, mindig dolgoznunk!
(4. felvonás, befejező jelenet, 572-573. oldal”