Idézetek a szerelemről és a szerelemről

„A kor nem véd meg a szerelemtől. De a szeretet bizonyos mértékig megvéd a kortól.”

„Csak olyanért harcolhatok, amit szeretek. Csak azt tudom szeretni, amit tisztelek. És ahhoz, hogy tiszteletben tartsak egy dolgot, legalább valamit kell róla tudnom.”

„Nehezen szerethető ember vagyok, de amikor szeretek, nagyon keményen szeretek.”

„Ha arról a személyről álmodsz, aki lenni szeretnél, azzal elvesztegeted azt a személyt, aki már vagy.”

„Itt van a titkom. Nagyon egyszerű. Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

„A hűség és az odaadás bátorsághoz vezet. A bátorság az önfeláldozás szellemét alakítja ki. Az önfeláldozás szelleme pedig megteremti a szeretet erejébe vetett hitet.”

„Ezt hívjuk szeretetnek. Amikor szeretve vagy, bármire képes vagy. Amikor szeretve vagy, egyáltalán nem szükséges megérteni, mi történik, mert minden benned történik.”

„Sem az intelligencia magas foka, sem a képzelőerő, sem a kettő együtt nem teszi zsenivé az embert. Szeretet, szeretet, szeretet, szeretet, ez a zsenialitás lelke.”

„Mindenki hadban áll különféle dolgokkal … Én néha a saját szívemmel állok hadban.”

„Szeretem, amikor egy virág vagy egy kis fűcsomó nő át a beton repedésén. Olyan kibaszott hősies.”

„Jómódban légy bőkezű, balsorsban pedig hálás. Légy méltó embertársad bizalmára, sugárzó és barátságos arccal tekints rá. Légy a szegényeknek kincs, a gazdagoknak meg figyelmeztető, a szűkölködők kiáltására válaszoló, ígéreted szentségének megtartója. Légy igazságos ítéletedben és megfontolt a beszédedben. Senkivel se bánj igazságtalanul és légy szelíd minden emberrel. Légy lámpás a sötétben járónak, öröm a bánatosnak, tenger a szomjazónak, kikötő az elfáradtnak, támasza és védelmezője az elnyomás áldozatának. Minden cselekedetedet tisztesség és becsületesség jellemezze. Légy otthon az idegennek, balzsam a szenvedőnek, erős bástya a menekülőnek. Légy a vaknak szem és vezérlő fény a tévelygő lába előtt. Az igazság orcájának légy ékessége, a hűség koronája, a tisztesség templomának oszlopa, az élet lehelete az emberiség testének, az igazságosság seregeinek címere, az erkölcs láthatárán fénylő égitest, harmat az emberi szív talajának, bárka a tudás óceánján, nap a jótékonyság égboltján, drágakő a bölcsesség fejékén, sugárzó fény nemzedéked láthatárán, gyümölcs az alázat fáján.”

„Még egyszer végigpásztázta szemeivel a nőt, élvezettel figyelte, ahogy kéjesen tekergőzik a puha szőrmén. Lassan emelkedett fel a tekintélyes bőrfotelból, szemeit mindvégig szeretőjén tartva. Amikor Aleksandra meglátta, hogy a férfi közeledik feléje, elmosolyodott. Cinkos, pajzán mosoly ült az arcára, miközben a férfi nyers öntudatot árasztó tekintetét bámulta. Maksymilian a nő fölé állt. Lábaival közrefogta annak pucér
testét, aztán egy hirtelen mozdulattal felrántotta. Csókolni kezdte a nő nyakát, de csókja csakhamar vad harapásokká erősödött, amitől Aleksandra kéjesen felnyögött.”

„Imádta a minőségi holmikat, a tiszteletet, amely körülvette, imádta az autóit, a sebességet. De a józanságát és az éberségét csak ritkán hagyta elaludni, azt vallotta, hogy az embernek mindig
készen kell állnia a legváratlanabb helyzetekre is. Olykor persze szerette halmozni az élvezeteket, melyekbe alkohol és drog csak ritkán vegyült, neki az élvezetet elsősorban a szex jelentette, amit senki mással nem szeretett még úgy megélni, mint Aleksandrával, akiben megtalálta a tökéletes szeretőt.”

„Túlérzékeny, könnyűvérű, hisztérikus. A keze folyton remeg, bizonyára felváltva vándorol benne az ecset meg a piásü￾veg. Kokaint szív, meg még ki tudja mit, maffiózók ágyát melegíti, akiktől méregdrága bundát kap, és olyan cipőt, ami más emberek havi fizetéséből sem telne ki.”

„Elmesélte, hogyan ismerkedtetek meg. Érdekelt, ezért megkérdeztem, és ő elmondta. Elmondta, milyen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megismerje azt a sugárzóan szép, szőke lányt, aki egy egyszerű, fehér ruhában belibbent a bár ajtaján, a pulthoz sétált, leült, és bátortalanul rendelt egy italt, valami olcsót, mert valószínűleg nem lapult a tárcájában több néhány złotynál. Mégsem volt keserű, bájosan
mosolygott, nem játszotta meg magát, nem akarta felhívni magára a figyelmet, egyszerűen csak ábrándozó tekintettel a pultra könyökölt. Ő pedig ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy felálljon, és odasétáljon ehhez a lányhoz. Ahogy egyre jobban megismert téged, úgy lettél neki egyre fontosabb. Te olyan világban élsz,
amelytől ő már hosszú évek óta egyre csak távolodott, elérhetetlen messzeségbe keveredett. Te visszahoztál valamit a múltjából, a régi életéből. Te más vagy, mint azok az alakok, akik között moz￾gott. Naiv vagy, idealista, hiszel a jóban. Tele vagy érzelemmel és szenvedéllyel. Maksymilian imádta, ahogy a művészetről beszélsz. Imádta a nevetésedet, a szemeidet. Azt mondta, neked vannak a
legtisztább szemeid, amelyeket valaha látott.”

„A boldogságod mértéke attól függ, hogy mennyi szabadság van a szívedben.”

„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel?”

„Aleksandra felnyögött. A szíve fájdalmasan verdesett a mellkasában, testét remegés rázta.”

„Egy éve volt a pasas szeretője. A neve Kozłowska. Művész – morogta az orra alatt. – Sose tudni, épp milyen hangulatban találja az ember. A keze folyton remeg, bizonyára felváltva vándorol benne az ecset meg a piásüveg. Kokaint szív, meg még ki tudja mit, maffiózók ágyát melegíti, akiktől méregdrága bundát kap.”