„Ha könnyezel, mert eltűnt a nap, eltűnnek a csillagok is.”

„Ha azért sírsz, mert a nap elment az életedből, könnyeid megakadályozzák, hogy meglásd a csillagokat.”

„Lehet, hogy az egész élet nem más, mint egy nagy illúzió? Mint egy óriásira felfújt, rózsaszín lufi? Mi emberek körülálljuk, és nézzük a Teremtőt, amint fújja, csak fújja azt a lufit, közben süt a nap, mindenki jókedvű, madarak csiripelnek, kutyák szaladgálnak, gyerekek nyújtják kezüket a szétpukkadás előtt feszülő gömb felé. Szivárvány az égen, nevetünk mindannyian, majd egyszer csak egy nagy pukkanás, hulló gumidarabok… eltűnt a szivárvány, elhallgattak a madarak, megálltak a kutyák. Felhő jött és eltakarta a napot. Még egy-két nevetés-foszlány, néhány gyermekkéz, mely megállt a levegőben. Felfelé mutatnak ugyan, de a lufi már semmivé lett. Aztán eltűnünk. A Teremtő pedig máshova ment, egy új, rózsaszín lufival.”

„Mindannyian ragyogunk - mint a hold, a csillagok és a nap - mindannyian ragyogunk..”

„Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék”

„Mi legyen üdvöm csillaga, ha nem a nemes öntudat?”

„Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat.”

„Kevésbé lehetetlen dolog a napot átfogni, egy csillagot megragadni, a szúnyoggal elefántot elnyelni, mint az örökkévalóság minden kérdését kivétel nélkül megérteni.”

„Tudtad, hogy a csillagok mindig veled lesznek. Csak felnézel az égre, és már nem is vagy olyan magányos.”

„Ha úgy akarsz ragyogni, mint a nap, akkor előbb úgy kell égned, mint a nap.”