„Egy nem létező település határvidéke vagyok, terjengős kommentár egy meg nem írt könyvhöz. Senki, de senki nem vagyok. Nem tudok érezni, nem tudok gondolkodni, nem tudok szeretni. Egy megírásra váró regény szereplője vagyok, s bár soha nem léteztem, tünékenyen és formátlanul bolyongok egy olyan valakinek az álmaiban, aki soha nem volt képes megformálni.”

„Ha elolvasok egy könyvet, és ettől az egész testem oly hideg lesz, hogy soha nem melegíthet fel semmi tűz, tudom, hogy ez a költészet.”

„Nem tudok könyvek nélkül élni.”

„Senkinek nincs joga meghiúsítani az álmaidat.”

„Nem vagyok ateista, és nem hiszem, hogy panteistának hívhatnám magamat. Egy kisgyermek helyében vagyunk, aki belép egy hatalmas könyvtárba, ami tele van különböző nyelvű könyvekkel. A gyerek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia ezeket a könyveket. Nem tudja, hogyan. A gyermek halványan sejt valamilyen titokzatos rendet a könyvet elrendezésében, de nem tudja, hogy mi az. Nekem úgy tűnik, ez a hozzáállása akár a leginteligensebb embernek is Isten irányába.”

„Azt hiszem, soha nincs elég könyv.”

„Tudod, hogy szerelmes vagy, ha nem tudsz elaludni, mert a valóság végre jobb, mint az álmaid.”

„Soha nem az volt a célom, hogy megörökítsem az álmaimat, hanem, hogy megvalósítsam őket.”

„A regény szereplői valóságosak, ezért képzeletbeli személyekhez való hasonlóságuk csakis a véletlen műve lehet.”

„Őrizd meg az álmaidat. Soha nem tudhatod, mikor lesz szükséged rájuk”