„Ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni, most mindjárt. Még akkor is, ha… de erre nem akartam gondolni. Legalábbis nem itt, egymagamban.”

„Ha egy mély hangot leírok, aztán egy magasabbat, az már emelkedés, ha egy magas hangot megütök, aztán egy mélyebbet, az már süllyedés: az egyik okvetlenül a vidámság, a másik csüggedés…”

„Ha a hitem fényesen tündököl, (…) a síron túl is élni fogok, sőt mi több, hallatni a hangomat!”

„Ha az igazságot akarod, elmondom neked az igazat:
Hallgass a titkos hangra, az igazi hangra, ami benned van.”

„Hová mennék, ha tudnék menni, mi lennék, ha tudnék lenni, mit mondanék, ha volna hangom, ki mondja ezt, mondván, hogy én?”

„A mennyországban járok, ha szólítasz, hárfák hangját és angyalok énekét hallom.”

„Valahányszor kezembe vettem egy lefordítandó verset, mindjárt első pillantásra láttam, hogy soha ebben az életben nem fogom tudni lefordítani. Ezen a kezdeti lámpalázon nem segítettek az évek, nem segített a már lefordított ötezer, tízezer sor, nem segített, ha szerettem a fordítandó költőt, és nem segített, ha nem szerettem. Idővel persze megszoktam, hogy efféle nyugtalanságaimról ne beszéljek; némán tűrtem a kételyt, mint egy kisebb fogfájást. Titokban pedig azon igyekeztem, hogy műfordítói kételyeimből hasznot húzzak.”

„Borong a
nagy éj…
Nesz hangja,
ha kél,
oly gyenge,
hogy lengve
a csendbe
alél.”

„A filmben minden energiádat egyetlen pillantásba fekteted.”

„Apró, halk, de felettébb izgató nyögést hallott. És ez az apró nyögés elegendő volt ahhoz, hogy a hang irányába forduljon, mert tudta, hogy Aleksandra a csábos hang forrása.
A nő az ágy szélén ült, és magát cirógatta, miközben félig leeresztett pillái mögül kacér pillantásokat küldött a férfinak.”