Idézetek a halálról és az elválásról

„Nézzük, mi történik itt, ahol senki sincs, ahol semmi se történik, legyen már az, hogy valami itt is történik, hogy valaki itt is van, és akkor legyen vége, legyen csend, lehessen belekerülni a csendbe, vagy legyen más hang, más hangok hangzása, nem életé és halálé, ami bárki élete és halála, csak nem az enyém, lehessen belekerülni a történelembe, hogy aztán ki lehessen kerülni belőle, nem, ennek mind semmi értelme.”

„Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak uralkodónk meghatározott időnkre véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink, és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára. Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy mindent méltó módon, neki tetszően történjen, és szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert (laikosz) is kötik a nép számára előírt rendelkezések.
Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek, megszentelődésében, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálták a felajánlásra kerülő adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek, halállal bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő veszély is.
Nem kis mértékben vétkeznénk, ha azokat, akik feddhetetlenül és illendő módon ajánlják fel adományainkat, kivetnénk a püspökségből. Boldogok az előttünk járt presbiterek, gyümölcsöző és tökéletes megnyugvásban lett részük.”

„Az erdő hallgatag, szelíd magánya
A búsulóknak lesz vigasztalása.”

„Ha érzéketlen és kaján emberek vesznek körül, és nem akarnak hallgatni rád, borulj le előttük, és kérj bocsánatot tőlük, mert voltaképpen te is hibás vagy abban, hogy nem akarnak rád hallgatni. Ha pedig annyira megdühödtek, hogy szóba se állnak veled, hát szolgáld őket szótlanul, megalázkodva, és sohase veszíted el a reményedet. Ha meg mindenki magadra hagy, vagy erőszakkal elzavar, akkor egyedül maradva borulj le a földre, és könnyeiddel áztatva csókolgasd, és gyümölcsöt terem a föld a könnyeidtől, bár magányodban senki se látott. Higgy mindvégig, még ha az történne is, hogy mindenki eltévelyedik ezen a világon, és csak te maradsz hivőnek egyedül: akkor is hozd meg a magad áldozatát, és egyedül maradva is magasztald az Istent.”

„A paraszti sors legnagyobbjaink tematikájának legfontosabb része volt, és a parasztsorssal való mélységes együttérzés váltotta ki a magyar irodalom érzelmi szempontból legmegrázóbb alkotásait, Tiborc alakját, Eötvös regényeit, Petőfi szabadságverseinek a pátoszát. Csak a millenium körüli évek, a magyar szellemi életnek ezek a legsötétebb évei feledkeznek bele a parasztság sorsát meghamisító, bársonyruhás népszínműfajta eldorádós és hazug álmaiba. (…)”

„Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.”

„Amit a sors ránk mér, viseljük el türelmesen.”

„Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bűnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.”

„Az emberek mindig maguknak választják a sorsukat.”

„Élni olyan betegség, amelyen az álom tizenhat óránként segít valamit. De ez csak fájdalomcsillapító. Az orvosság a halál.”

„51. A rabszolgák természetszerűleg uraik hatalma alatt állnak. Ez a hatalom ius gentium eredetű. Ugyanis egyöntetűen minden népnél megfigyelhetjük azt, hogy az uraknak rabszolgáikkal szemben élet és halál joguk van, és mindazt amit a rabszolga szerez, azt urának szerzi.”

„Nyomoruságos életet élek. Két év óta kerülök minden társaságot, mert nem mondhatom meg az embereknek: süket vagyok… Nagyon gyakran megátkozom létemet…Plutarkhosz megtanított a lemondásra. Dacolni akarok, ha ez egyáltalán lehetséges, dacolni akarok a sorsommal; de vannak az életemnek pillanatai, melyekben én vagyok Isten legnyomorultabb teremtménye… Lemondás! milyen szomorú menedék! És mégis az egyedüli, ami számomra megmaradt!”

„Nagyon közel van, akármi legyen is az, és tanakodik. Vagy jön, és darabokra tépi, vagy továbbáll. Ez nem vicc, és nem is álom. A Halál és az Őrület áll, kuporog, esetleg ott ül, a tisztás szélén. Azon gondolkodik, hogy most vigye el… vagy hagyja még érni egy kicsit.”

„Nem hiszem, hogy létezik egy igazi, gondolkodó Isten, aki feljegyzi minden madár halálát Ausztráliában, vagy minden bogárét Indiában, egy Isten, aki nagy aranykönyvébe beleírja minden bűnünket, és ítélkezik felettünk, amikor meghalunk – nem akarok egy olyan Istenben hinni, aki szándékosan rossz embereket teremt, hogy aztán szándékosan elküldje őket megsülni a pokolba, amelyet szintén Ő teremtett –, de azt hiszem, hogy kell lennie ott valaminek.”

„Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítalak, akkor is kereslek; sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent, és a végtelent kívánom.”

„A határhelyzetek – a halál, bűn, változás, a világ bizonytalansága – a kudarc realitásával szembesítenek bennünket.”

„Az indulatoknak alávetett ember nem a maga ura, hanem ura a sors, s ennek annyira a hatalmában van, hogy gyakran noha belátja a jót, mégis a rosszat kénytelen elkövetni.”

„Az emberről és az életről csak akkor lehet fogalmunk, ha magunk is, legalább egyszer, eljutottunk az öngyilkosság szélére vagy az őrültség küszöbére.”

„Az ember szívesen eltéved az Ezeregyéjszaká-ban; tudja, hogyha elmerül ebben a könyvben, megfeledkezhet szegény emberi sorsáról; egy világba lép, be az ember, amelyet egy-két archetípusos és néhány egyéni figura alkot.”