Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij idézet

Modeszt Petrovics Muszorgszkij az operairodalom és az orosz zene történetének kimagasló egyénisége, a 20. század zenéjének egyik előfutára.

Fiatalon már kiváló zongorista volt, de apja katonai pályát szánt neki. Szolgálatának első éveiben találkozott későbbi barátaival és zeneszerzőtársaival, akikkel később megalakította az „orosz ötök” zeneszerzői kört, amelynek célja az orosz nemzeti zene megerősítése volt. 1858-ban kilépett a hadseregből, de megélhetése miatt hivatalnoki állást kellett vállalnia. Egyetlen befejezett operája, a Borisz Godunov azonban nem váltotta ki a baráti kör osztatlan tetszését, ezért visszahúzódott. 1864-től kezdve neurotikus jelleme miatt idegi eredetű betegségek jelentkeztek nála. 1879-ben elhagyta munkahelyét, és zongorázásból tartotta fenn magát. Hangversenykörútra ment, de csakhamar végleg összeomlott és 1881. március 28-án meghalt.

Muszorgszkij művei közül a dalai a legjelentősebbek. Saját maga írta a szövegüket, és a románc mellett, gyakorta írt jellegzetes helyzetben beszéltető, realista, gyakran ironikus szemléletű, rövid drámai jelenethez hasonló dalokat is. Műveinek népszerűsítésében nagy szerepe volt Rimszkij-Korszakovnak, aki átdolgozta és ismét bemutatta őket. Wikipedia  

✵ 9. március 1839 – 16. március 1881
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij fénykép
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij: 3   idézetek 0   Kedvelés

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij: Idézetek angolul

“I regard the people as a great being, inspired by a single idea. This is my problem. I strove to solve it in this opera.”

MS dedication to Boris Godunov, January 21, 1874. http://www.bklynnews.com/BklynRadio/boris%20godunov-1.htm

“In poetry there are two giants, rough Homer and fine Shakespere. In music likewise we have two giants, Beethoven, the thinker, and the superthinker Berlioz.”

Letter to Vladimir Stassov, October 18, 1872; Oskar von Riesemann (trans. Paul England) Moussorgsky (1929) p. 107.

Hasonló szerzők

Anton Pavlovics Csehov fénykép
Anton Pavlovics Csehov 21
orosz író, drámaíró, orvos
Ludwig van Beethoven fénykép
Ludwig van Beethoven 19
német klasszicista zeneszerző
Richard Wagner fénykép
Richard Wagner 12
német zeneszerző, karmester, esztéta, 1813-83
Joseph Conrad fénykép
Joseph Conrad 9
lengyel születésű angol regényíró
Theodore Roosevelt fénykép
Theodore Roosevelt 15
amerikai politikus, az Amerikai Egyesült Államok 26. elnöke…
Liszt Ferenc fénykép
Liszt Ferenc 21
magyar zongorista, zeneszerző, karmester
Kótsi Patkó János fénykép
Kótsi Patkó János 3
magyar színész