Kertész Imre: Nyelv

„Az anyanyelvem egy kis szigetnyelv, így a munkáim német nyelven terjedtek el – a Nobel-díj a magyar irodalom számára is kitüntetés.
Számomra nagyon érdekes, hogy a díjat a holokausztról szóló, valamint diktatúra-ellenes műveimért kapom.
Ez valami nevelő célzatot is jelenthet a kelet-európai országok számára.”

Kertész Imre

Forrás: FAZ.NET :: Frankfurter Allgemeine :: Nobelpreis: Imre Kertész: „Endlich Sicherheit“ http://www.faz.net/s/RubCC21B04EE95145B3AC877C874FB1B611/Doc~E35E07A2386484A4FB463C1691216561B~ATpl~Ecommon~Scontent.html elérve: 2008-11-03

Irodalom

„Abból a szempontból tényleg lehetetlen nyelv a magyar, hogy nem foglalja magában a nemeket. Olyan ez néha, mintha egy sűrű titokra ügyelne. Mint a vígjátékoknak az a bizonyos rezonőrje, a bizalmas barát, a harmadik, aki jól ismeri a szeretõk titkát, de mélyen hallgat, amíg csak a körülmények szóra nem bírják.”

Kertész Imre

Forrás: Élet és Irodalom, 2001/51-52. szám http://es.fullnet.hu/015152/proza1.htm. Letöltve: 2008.11.03.

Titok

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

Kertész Imre

Akarat , Ház , Idő , Iskola