Edgar Allan Poe idézet
oldal 2

Edgar Allan Poe amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus volt, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. Az első közismert amerikai író volt, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött.Edgar Poe néven született a massachusettsi Bostonban. Szülei halála után a richmondi John és Frances Allan nevelte, bár hivatalosan sosem fogadták örökbe. A Virginiai Egyetemen töltött egy év és a katonai pályára tett kísérlet után Poe és az Allan család eltávolodott egymástól. Írói pályája szerényen kezdődött: a Tamerlane and Other Poems című kötete 1827-ben név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg.

Poe ezután a próza felé fordult. Az elkövetkező néhány évben irodalmi újságok és folyóiratok munkatársa volt, és egyéni stílusú kritikáiról vált ismertté. Munkája miatt gyakran ingázott Baltimore, Philadelphia, Pennsylvania és New York között. 1835-ben feleségül vette unokatestvérét, az akkor 13 éves Virginia Eliza Clemmet. 1845 januárjában jelent meg A holló című verse, ami azonnali sikert aratott. 1847-ben felesége tuberkulózisban meghalt. Poe The Penn címen saját lap indítását tervezte, de még azelőtt meghalt, hogy az első szám megjelenhetett volna. Poe 1849. október 7-én, Baltimore-ban halt meg. Halálának pontos oka még ma is ismeretlen. Többen gyanakodtak idült alkoholizmusra, agyrázkódásra, kolerára, kábítószerekre, szívrohamra, veszettségre, tuberkulózisra, de öngyilkosságra is.Poe munkássága az egész világirodalomra hatással volt, de közvetetten olyan tudományokat is befolyásolt, mint a kozmológia és a kriptográfia. Emellett Poe és művei a kortárs irodalomban, zenében és filmekben is gyakran felbukkannak. Több házban, amelyben élt, ma múzeum található. Wikipedia  

✵ 19. január 1809 – 7. október 1849
Edgar Allan Poe fénykép
Edgar Allan Poe: 137   idézetek 12   Kedvelés

Edgar Allan Poe híres idézetei

Edgar Allan Poe idézetek

„Edgar Allan Poe összes költeményei. Franklin Könyvkiadó.”

Évszám nélkül.
Felhasznált frorrás

Edgar Allan Poe: Idézetek angolul

“I have reached these lands but newly
From an ultimate dim Thule —
From a wild weird clime that lieth, sublime,
Out of SPACE — out of TIME.”

"Dreamland", st. 1 (1845).
Kontextus: By a route obscure and lonely,
Haunted by ill angels only,
Where an Eidolon, named NIGHT,
On a black throne reigns upright,
I have reached these lands but newly
From an ultimate dim Thule —
From a wild weird clime that lieth, sublime,
Out of SPACE — out of TIME.

“I could not awaken
My heart to joy at the same tone —
And all I lov'd — I lov'd alone —”

" Alone http://gothlupin.tripod.com/valone.html", l. 1-8 (written 1829, published 1875).
Kontextus: From childhood's hour I have not been
As others were — I have not seen
As others saw — I could not bring
My passions from a common spring —
From the same source I have not taken
My sorrow — I could not awaken
My heart to joy at the same tone —
And all I lov'd — I lov'd alone

“To observe attentively is to remember distinctly.”

Edgar Allan Poe könyv The Murders in the Rue Morgue

"The Murders in the Rue Morgue" (1841).

“They who dream by day are cognizant of many things which escape those who dream only by night.”

" Eleonora http://www.classicreader.com/read.php/sid.6/bookid.9/" (1841).

“A dark unfathom'd tide
Of interminable pride —
A mystery, and a dream,
Should my early life seem.”

Edgar Allan Poe könyv Tamerlane and Other Poems

" Imitation http://www.americanpoems.com/poets/poe/17481", Tamerlane and Other Poems (1827).

“How many good books suffer neglect through the inefficiency of their beginnings!”

Marginalia http://www.easylit.com/poe/comtext/prose/margin.shtml (November 1844)

“All religion, my friend, is simply evolved out of chicanery, fear, greed, imagination and poetry!”

Sometimes quoted as "All religion, my friend, is simply evolved out of fraud, fear, greed, imagination and poetry"
According to John A. Joyce's much-criticized biography Edgar Allen Poe (1901), this was said by Poe to William Barton.
Disputed
Forrás: Google Books link https://books.google.com/books?id=_cdEAAAAYAAJ&printsec=frontcover&dq=John+Alexander+Joyce+poe&hl=en&sa=X&ved=0CBwQ6AEwAGoVChMIsuLtsoXUyAIVVSqICh2cqAI_#v=onepage&q=%22chicanery%2C%20fear%22&f=false

“This—all this—was in the olden
Time long ago.”

Edgar Allan Poe The Haunted Palace

"The Haunted Palace" (1839), st. 2.