Barack Obama idézet
oldal 32

Ifj. Barack Hussein Obama amerikai jogász és politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke 2009. január 20. és 2017. január 20-a között. Pártja jelölését hosszú előválasztási küzdelem után szerezte meg. Obama volt az első, nagy politikai párt színeiben induló afroamerikai elnökjelölt az Egyesült Államokban, és ő lett az ország első színes bőrű elnöke, de a 2008-as elnökválasztás során számos további rekord is megdőlt. A Time magazin 2008-ban és 2012-ben „Az év emberének” választotta. 2009-ben megkapta a Nobel-békedíjat.

Obama a Columbia Egyetemen és a Harvardon végzett. Mielőtt a szenátusba választották, dolgozott polgárjogi ügyvédként, tanított a Chicagói Egyetem jogi karán és 1997 és 2004 között volt képviselő is az illinois-i szenátusban. 2000-ben a képviselőházi választásokon sikertelenül indult, négy évvel később azonban a szavazatok döntő többségével bekerült a szenátusba. A 2004-es amerikai elnökválasztások előtt a Demokrata Nemzeti Gyűlésen Obama mondhatta el a nyitóbeszédet.

2012. november 6-án legyőzte a republikánus jelölt Mitt Romneyt, ezzel újabb négy évre ő lett az Egyesült Államok elnöke.

Két elnöki ciklusához olyan események kapcsolódnak, mint a 2008-ban kezdődő gazdasági válsággal szembeni intézkedések, kampányígéretének megfelelően az iraki háború 2011-es befejezése , az aktív közel-keleti és európai diplomácia, az amerikai–orosz kapcsolatok újbóli, hidegháborúra emlékeztető megromlása vagy az amerikai–kubai kapcsolatok enyhülése. Wikipedia  

✵ 4. augusztus 1961
Barack Obama fénykép
Barack Obama: 1176   idézetek 19   Kedvelés

Barack Obama híres idézetei

„Minderre képesek vagyunk, és mindezt végre fogjuk hajtani.”

2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama idézetek

„Nos, néhány gyakorlati tanácsot adnék: először is mindenkit arra kérek, figyeljen arra, miket publikál a Facebookon, mivel a YouTube-korszakban bármi, amit az embert tesz, később az életében még visszaüthet. És mivel még fiatalok vagytok, ti is gyakran követtek el hibákat, és csináltok ostobaságot.”

Abban a beszédében, amikor arra hívja fel a figyelmet a fiatalokra, hogy komoly veszélyeket rejt, ha túl sok információt osztunk meg idegenekkel a Facebookon vagy hasonló közösségi szájtokon.
2009
Forrás: Origo - Obama szerint veszélyes a Facebook http://www.origo.hu/techbazis/internet/20090909-obama-szerint-veszelyes-a-facebook.html

„Egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mércéjéből és serege hatalmasságától, hanem eszméinek kiapadhatatlan erejéből fakad.”

Ismeretlen
Forrás: Citatum -Barack Obama idézetek http://citatum.hu/szerzo/Barack_Obama

„A műveletben egy 60 millió dollárba kerülő helikoptert áldoztunk fel. Akkor már nem engedhettük volna meg magunknak, hogy egy mérőszalagot is beszerezzünk?”

mondta Barack Obama, amikor végignézte az amerikai kommandósok által megölt Oszáma bin Láden azonosítását. (A terroristavezér holtteste mellé odafeküdt az akcióban résztvevő egyik katona, hogy összehasonlíthassák őket.)
2011
Forrás: Telefonbeszélgetés vezetett bin Laden nyomára http://web.archive.org/web/20110510145215/http://www.mti.hu/cikk/2011/05/07/telefonbeszelgetes_vezetett_bin_laden_nyomara-542242

„Hosszú ideig tartott, de ma este, miután napközben, a választáson megtettük azt, amit kell, a változás eljött Amerikába.”

Így kezdte november 4-én este választási győzelmi beszédét.
2008, Győzelmi beszéde

„Olyan reformot hajtunk végre, amely csökkenti a költségeket, választási lehetőséget ad, és olyan (egészségügyi) lefedettséget biztosít, amire minden amerikaira számíthat. És ezt idén megcsináljuk…”

Egészségügyi reformról szóló beszéde előtt egy kis idővel
2009
Forrás: Origo - A gyógyítás lehet Obama első csapdája http://www.origo.hu/nagyvilag/20090721-barack-obama-es-az-amerikai-egeszsegugyi-reform.html

„Nem én vagyok az első elnök, aki az egészségügy átalakításával foglalkozik, de én akarok lenni az utolsó!”

A kongresszus mindkét háza előtt megtartott beszédében, amelyben, olyan egészségügyet akar, melyben senkit sem utasíthatnak vissza a biztosítók. A terv szerinte 900 milliárd dollárba kerül, a háborúkra többet költ ennél az Egyesült Államok. Vastapsot és "Hazudik!" bekiabálást is kapott.
2009
Forrás: Origo - Obama: 900 milliárd dollár lesz az egészségügyi reform http://www.origo.hu/nagyvilag/20090910-barack-obama-beszede-a-kongresszus-elott-egeszsegugyi-reform.html

„Nem adjuk fel ezeket a haszonelvűség érdekében. Amerika a világon minden olyan nemzet és minden férfi, nő és gyerek barátja, amely, illetve aki a béke és méltóság elérésére törekszik.”

Mint mondta, Amerikát a hatalma egyedül nem képes megvédeni, és nem jogosítja fel arra, hogy kénye-kedve szerint cselekedjen, "biztonságunk ügyünk igazából, példánk erejéből fakad.
2009, Transzban Amerika című beszédében

Barack Obama: Idézetek angolul

“I’m not denouncing the church, and I’m not interested in people who want me to denounce the church. It’s not a church worthy of denouncing.”

On resigning his membership in the Trinity United Church of Christ (31 May 2008) http://www.nytimes.com/2008/06/01/us/politics/01obama.html?bl&ex=1212465600&en=88997ad25a4ddba4&ei=5087%0A
2008

“But he understood that it is better to live to the very end of his time on Earth with a longing not for the past but for the dreams that have not yet come true -- an Israel that is secure in a just and lasting peace with its neighbors.”

Remarks by President Obama at Memorial Service for Former Israeli President Shimon Peres on Mount Herzl in Jerusalem, Israel. https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2016/09/30/remarks-president-obama-memorial-service-former-israeli-president-shimon (30 September 2016)
2016

“The only certainty in war is human suffering, uncertain costs, unintended consequences.”

Remarks by the President on the Iran Nuclear Deal at American University in Washington, D.C. (August 05, 2015) https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2015/08/05/remarks-president-iran-nuclear-deal
2015

“And one of the rules of good civil society I believe is that you’re respectful of the people who disagree with you. And that's part of what makes civil society work. If you can have civil disagreements, and you can listen to each other and not just shout, that's what creates an environment that leads to progress over the long term.”

Remarks by President Obama in Conversation with Members of Civil Society at YALI Regional Leadership Center, Kenyatta University,Nairobi, Kenya https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2015/07/26/remarks-president-obama-conversation-members-civil-society (July 26, 2015)
2015

“Markets will rise and fall, but this is the United States of America. No matter what some agency may say, we've always been and always will be a AAA country.”

On the credit rating agency Standard & Poor's decision to downgrade the USA's credit rating, as quoted in Obama Counsels Calm, but No Deal Is in Sight http://www.nytimes.com/2011/08/09/us/politics/09obama.html", The New York Times (8 August 2011)]
2011, Remarks on the economy (July 2011)

“If I become so convinced that ‘I’m always right,’ the logical conclusion of that often ends up being great cruelty and great violence.”

Speaking during a discussion at "Kirchentag," a multi-day meeting sponsored by the Protestant church in Germany in Berlin, Germany on May 25, 2017. Source: Dovere, Edward-Isaac (25 May 2017). " Obama in Berlin: 'We can’t hide behind a wall' http://archive.is/PZKE4". Politico. Archived from the original http://www.politico.com/story/2017/05/25/obama-in-berlin-angela-merkel-238806 on 2 June 2017. Retrieved 2 June2017.
2017

“But the current convulsions arising out of the Arab Spring remind us that a just and lasting peace cannot be measured only by agreements between nations. It must also be measured by our ability to resolve conflict and promote justice within nations.”

Remarks by President Obama in Address to the United Nations General Assembly (24 September 2013) http://www.whitehouse.gov/the-press-office/2013/09/24/remarks-president-obama-address-united-nations-general-assembly
2013

“Manmohan Singh is a wise, wonderful man.”

On Manmohan Singh, (4 April 2009) http://articles.timesofindia.indiatimes.com/2009-04-04/india/28002745_1_obama-climate-change-wonderful-man
2009

“Democracy cannot be imposed on any nation from the outside. Each society must search for its own path, and no path is perfect.”

United Nations, General Debate of the 64th Session (2009), United States of America, H.E. Mr. Barack Obama, President p. 6 http://un.org/ga/64/generaldebate/pdf/US_en.pdf, 23 September 2009
2009

“We know the battle ahead will be long, but always remember that no matter what obstacles stand in our way, nothing can stand in the way of the power of millions of voices calling for change.”

Barack Obama Remarks of Senator Barack Obama on New Hampshire Primary Night

Remarks of Senator Barack Obama on New Hampshire Primary Night (8 January 2008)
2008

“I've said before that one of the great strengths of the United States is--although, as I mentioned, we have a very large Christian population, we do not consider ourselves a Christian nation or a Jewish nation or a Muslim nation; we consider ourselves a nation of citizens who are bound by ideals and a set of values.”

Barack Obama: "The President's News Conference With President Abdullah Gul of Turkey in Ankara, Turkey," April 6, 2009. Online by Gerhard Peters and John T. Woolley, The American Presidency Project. http://www.presidency.ucsb.edu/ws/index.php?pid=85974&st=&st1=
2009

“Big nations should not bully smaller ones. Disputes should be resolved peacefully.”

Obama raises human rights in Vietnam, calls for 'peaceful resolution' of South China Sea disputes http://edition.cnn.com/2016/05/24/politics/obama-vietnam-south-china-sea/, CNN (24 May 2016)
2016

“I cannot swallow whole the view of Lincoln as the Great Emancipator.”

"Uncovering the Real Abe Lincoln : What I See in Lincoln's Eyes" Time Magazine (26 June 2005)
2005

Hasonló szerzők

Johnny Depp fénykép
Johnny Depp 17
Amerikai színész
Dan Brown fénykép
Dan Brown 5
amerikai regényíró, művészettörténész
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant 7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston 7
Angol színész
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk 1
amerikai regényíró, esszéíró
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie 33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró
Lionel Messi fénykép
Lionel Messi 3
olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó
Kövér László fénykép
Kövér László 7
magyar jogász, politikus