Adolf Hitler idézet
oldal 5

Adolf Hitler osztrák születésű német politikus, a 20. századi történelem meghatározó alakja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezetője, kancellár 1933-tól és 1934-től Führer elnevezéssel diktátor.

1923-ban az úgynevezett sörpuccs során megpróbálta megdönteni a weimari köztársaságot, de átmenetileg kudarcot vallott. A börtönben megírta a Mein Kampfot, amelyben összefoglalta világnézetét, a nácizmus ideológiáját, antiszemita fajelméletét, világuralmi törekvéseit és kommunistaellenességét. Szabadulása után ezeken az ideológiai alapokon építette újjá a pártját. Nagy szónoki tehetségével, a versailles-i békeszerződés igazságtalanságainak támadásával, zsidóellenes demagógiával igyekezett népszerűséget szerezni, de csak az 1929–33-as nagy gazdasági világválság során sikerült hatalomra jutnia.

Kormányra kerülve felszámolta a weimari köztársaság intézményrendszerét, a jogállamiságot, a német állam föderális jellegét, az ellenzéket és a munkásmozgalmat egyaránt. Létrehozta a közkeletűen „Harmadik Birodalomnak” nevezett új német államot, amely szándékai szerint ezer évre a világ vezető hatalma lett volna. Ellenfeleit megsemmisítő táborokba záratta, kínoztatta és meggyilkoltatta. Külpolitikájában nem elégedett meg a versailles-i békerendszer felszámolásával, hanem a gyakorlatban is meg akarta valósítani világuralmi elképzeléseit, és különösen az akkori Szovjetunió európai területeinek bekebelezésével „életteret” akart biztosítani a „germán fajnak”. Ezért kirobbantotta a második világháborút, antiszemita céljai elérése érdekében pedig elindította az ún. végső megoldást, az Endlösungot.

Hatalmának csúcspontján hadserege ellenőrzése alatt tartotta az európai kontinens nagy részét. A szövetséges hatalmak túlerejével szemben azonban már csak idő kérdése volt a bukása. A második világháború végén, a szovjet Vörös Hadsereg által körbevett berlini föld alatti bunkerében öngyilkos lett.

Hitler személyes bukása teljes volt, céljaiban is nagyrészt kudarcot vallott. A minden németet egyesítő nagynémet birodalom helyett országa elveszítette keleti területeit, a Kelet-Európában elszórtan évszázadok óta élő német népcsoportokat a háború után elűzték lakóhelyükről. A marxizmus és a kommunizmus felszámolása helyett vesztes háborújával hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus negyven évre befolyása alá vonja Közép-Európát. A zsidóság teljes és végleges megsemmisítése a holokauszt borzalmai ellenére sem sikerült, és Hitler bukása után pár évvel létrejött Izrael állam. A német világuralom, a világpolitikai vezető szerep helyett a két részre szakadt Németország fél évszázadon át alárendelt szerepet játszott a nemzetközi politikában, a Szövetségi Köztársaság viszont a világgazdaság 2-3. helyéért méltán indulhatott. Wikipedia  

✵ 20. április 1889 – 30. április 1945
Adolf Hitler fénykép
Adolf Hitler: 288   idézetek 212   Kedvelés

Adolf Hitler híres idézetei

Adolf Hitler idézetek

„Ha a szabadsághoz kevés a fegyver, akkor akaraterővel kell kompenzálnunk.”

beszédében, Landsberg, 1925. november 5.

Adolf Hitler: Idézetek angolul

“Works of art which cannot be understood in themselves but need some pretentious instruction book to justify their existence will never again find their way to the German people.”

Other remarks
Forrás: Adolf Hitler as in a speech the summer before the Degenerate Art Exhibition as quoted without citation in " Degenerate art: Why Hitler hated modernism http://www.bbc.com/news/magazine-24819441" by Lucy Burns, BBC.

“We do not want any other god than Germany itself. It is essential to have fanatical faith and hope and love in and for Germany.”

As quoted in A History of National Socialism, Konrad Heiden, A. A. Knopf (1935) p. 100
Other remarks

“There is a difference between the theoretical knowledge of socialism and the practical life of socialism. People are not born socialists, but must first be taught how to become them.”

“German Volksgenossen!” Hitler’s opening speech at the new Winterhilfswerk, Deutschlandhalle, Berlin (October 5, 1937). Also quoted in The Third Reich: A New History by Michael Burleigh https://books.google.com/books?id=l5gcZpnL5QUC&pg=PA224
1930s

“I have never liked France or the French, and I have never stopped saying so.”

15 February 1945.
Disputed, The Testament of Adolf Hitler (1945)

“I only acknowledge one nobility—that of labour.”

Quoted in the Nazi Party official newspaper Völkischer Beobachter (November 21, 1936), Richard Grunberger, The 12-year Reich: A Social History of Nazi Germany 1933–1945 (1971) p. 47
1930s

“Because it seems inseparable from the social idea and we do not believe that there could ever exist a state with lasting inner health if it is not built on internal social justice, and so we have joined forces with this knowledge.”

"Why We Are Anti-Semites," August 15, 1920 speech in Munich at the Hofbräuhaus. Translated from Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte, 16. Jahrg., 4. H. (Oct., 1968), pp. 390-420. Edited by Carolyn Yeager. https://carolynyeager.net/why-we-are-antisemites-text-adolf-hitlers-1920-speech-hofbr%C3%A4uhaus
1920s

“There are no such things as classes: they cannot be. Class means caste and caste means race.”

Munich - Speech of April 12, 1922 https://archive.org/stream/TheSpeechesOfAdolfHitler19211941/hitler-speeches-collection_djvu.txt
1920s

“It is already war history how the German Armies defeated the legions of capitalism and plutocracy. After forty-five days this campaign in the West was equally and emphatically terminated.”

Berlin: Hitler’s Order of the Day Calling for Invasion of Yugoslovia and Greece http://www.jewishvirtuallibrary.org/adolf-hitler-order-of-the-day-calling-for-invasion-of-yugoslovia-and-greece-april-1941 (April 6, 1941)
1940s

“The god of war has gone over to the other side.”

Statement to Alfred Jodl, after losses in the Battle of Stalingrad, as quoted in The Second World War: An Illustrated History (1979) by A. J. P. Taylor
Other remarks

“Politics is history in the making.”

1920s, Zweites Buch (1928)

“Is there a nobler or more excellent kind of Socialism and is there a truer form of Democracy than this National Socialism which is so organized that through it each one among the millions of German boys is given the possibility of finding his way to the highest office in the nation, should it please Providence to come to his aid.”

Speech by Adolf Hitler, On National Socialism and World Relations http://research.calvin.edu/german-propaganda-archive/hitler1.htm, delivered in the German Reichstag (January 30, 1937). German translation published by H. Müller & Sohn in Berlin.
1930s

“We are going to destroy the Jews. They are not going to get away with what they did on 9 November 1918. The day of reckoning has come.”

To the Czechoslovakian foreign minister (January 21, 1939) quoted in Sarah Ann Gordon, Hitler, Germans, and the "Jewish Question" pg. 130 https://books.google.com/books?id=K2pVlpLqmPAC&pg=PA130&lpg=PA130&dq=We+are+going+to+destroy+the+Jews.+They+are+not+going+to+get+away+with+what+they+did+on+9+November+1918.&source=bl&ots=z9H6ZVZY0C&sig=iG-hsqk8dUMTrdadIxa3m5cOYsY&hl=en&sa=X&ved=0ahUKEwjBpar5nZbXAhVH7CYKHVq_DOwQ6AEIJzAA#v=onepage&q=We%20are%20going%20to%20destroy%20the%20Jews.%20They%20are%20not%20going%20to%20get%20away%20with%20what%20they%20did%20on%209%20November%201918.&f=false
1930s

Hasonló szerzők

Eckhart Tolle fénykép
Eckhart Tolle 20
német származású kanadai író
Alfred Adler fénykép
Alfred Adler 12
osztrák pszichiáter
Stefan Zweig fénykép
Stefan Zweig 1
osztrák író, költő, műfordító
Herta Müller fénykép
Herta Müller 2
román-német Nobel-díjas írónő, 1953-
Ludwig Wittgenstein fénykép
Ludwig Wittgenstein 7
osztrák-brit filozófus
Rudolf Steiner fénykép
Rudolf Steiner 6
osztrák filozófus, író, az Antropozófia megalapítója
Erwin Rommel fénykép
Erwin Rommel 3
német tábornagy
Lev Davidovics Trockij fénykép
Lev Davidovics Trockij 20
orosz marxista politikus