„Ha Oroszországnak tetszik a bolsevizmus, az nem a mi dolgunk, de ha a bolsevizmus átveti hálóját Németországra, akkor foggal-körömmel fogunk harcolni ellene.”

„Az emlékezőtehetség olyan, mint a háló, melynek kötései mindég szélesebbek lesznek. A gyermeknél felfogja s megtartja a legkisebb dolgokat, a férfinál csak nagyobb tárgyak akadnak belé.”

Eötvös József (1813–1871) magyar jogász, író, az MTA tagja és elnöke, országgyűlési képviselő

„Ó, mily kusza nagy hálót szövünk, mikor először hazudni készülünk!”

Walter Scott (1771–1832)

„Nem csak az elme és az érzékek hálóját kell szétvágnunk, hanem messzire kell menekülnünk a gondolkodó csapdájától, a teológus és az egyház-építő csapdájától, a Szó szövevényétől és az Idea béklyójától.”

Sri Aurobindo (1872–1950) indiai hazafi, szabadságharcos, filozófus, jógi, guru, és költő

„A nap még csak most bújt elő csillagporos hálójából. Megdörzsöli szemét, nyújtózkodik egyet, majd friss szellőt lehel az ébredező erdőre. Lágyan megérinti a fák lombjait, puhán átbújik a levelek között, és szelíden rámosolyog az álmodozó bagolyra, aki elfelejtett hazamenni.”

Papp Olivér (1975) magyar író (1975–)

„A magyarországi koncertet megelőzően többek között sétahajókázáson vett részt Freddie és viccelődött, amikor a parlament előtt haladt el a hajójuk: "Ez a parlament? Eladó? Hány háló van benne? Van benne elég szolgáló-szállás?" Opsz, a kezét a szája elé teszi. "Nem a legszerencsésebb ilyet mondani ebben az országban. Elnézést!"”

Freddie Mercury (1946–1991) brit énekes, zenész és dalszövegíró

„Penceyben az Ossenburger-szárnyban laktam, az új hálókban, ahol csak felsősök és gólyák laktak. Én gólya voltam, a szobatársam felsős. Azt a részt egy Ossenburger nevű tagról nevezték el, aki a Penceybe járt valamikor. Később marha sok pénzt szerzett. Olcsó temetkezési irodákat nyitott mindenfelé az országban. Öt dollárért temette a tagokat fejenként. Látnod kellett volna a kis öreget. Azt hiszem, zsákba gyömöszöli a hullákat, aztán bevágja őket a tengerbe. Egyébként egy vagon pénzt adott Penceynek, és erre az egyik szárnyat róla nevezték el. Mindig feljött az év első meccsére a böhöm nagy Cadillacjén, és mi felálltunk a tribünön, rárogyasztottuk az eget, mármint az éljenzésünkkel. Aztán másnap reggel a kápolnában beszélt, pokoli dumája volt, eltartott vagy tíz óra hosszat. Szakállas viccekkel kezdte, meg akarta mutatni, milyen rendes tag. Nagy dolog! Aztán arról beszélt, hogy ha valami baja volt az életben, sose szégyellt térdre borulni és imádkozni Istenhez. Azt mondta, hogy nekünk is mindig imádkozni kellene. Beszélgetnünk az Úrral, meg minden - akárhol vagyunk. Mondta, hogy Jézus a mi pajtásunk, meg hogy ő mindig beszélgetni szokott Jézussal, még vezetés közben is. Ez fájt! El tudom képzelni azt a gennyes állatot, amint éppen első sebességre vált, és közben Jézuskához fohászkodik több hulláért. Az egyetlen jó az egész beszédben a közepe volt. Éppen azt magyarázta, hogy ő milyen nagymenő meg milyen nagy koponya, meg minden, mikor Edgar Marsalla, aki az előttem levő sorban ült, hirtelen egy öblöset fingott. Elég disznóság ilyet csinálni templomban, meg egyáltalán, de jót röhögtünk rajta legalább. A jó öreg Marsalla! Majd szétvetette a kápolnát. Nem röhögtünk hangosan, Ossenburger úgy csinált, mintha nem hallotta volna, de az öreg Thurmer, a diri, szintén ott ült a szószéken, és a fejem rá, hogy ő hallotta. Öregem, állatian odavolt. Nem szólt egy büdös szót se, de másnap este bezáratta az osztályt, feljött, leadott egy nagy lelkifröccsöt; azt mondta, aki ilyen fegyelmezetlen a kápolnában, az meg se érdemli, hogy Penceybe járjon. Noszogattuk Marsallát, hogy még egyet eresszen meg az öreg Thurmer beszéde közben is, de nem volt formában. Hát szóval ez volt Pencey, az Ossenburger-szárny, az új hálók.”

Jerome David Salinger (1919–2010) amerikai prózaíró