Legújabb idézetek

oldal 41

„Eleget tűrtem, kemény kor, a láncod,
voltam fogantatásban gyáva bűn,
fényes sinen siklottunk át hazánkon.
Célpont voltunk. Céltáblán életünk.

S hogy lehelet kél dühtől dúlt kebelben,
s melegen száll hűvös hajnalba már,
dicsérném a nagy urat, ki sereggel
a vörös nappal nyugat fele jár.”

„Mi ez s hang a záporcsattogásban,
mely úgy elszomorít, s úgy fáj a veszteség?
Mily sóhaj ez, fél-romházról leváltan,
míg a vihar vonít fürész-zenét?

A köznappal békélni: ez a vágyam,
mint kőtörő, vad völgyben izzadó,
pöröly-döngésben, csille-kordulásban
kemény jármában tört alattvaló.”

„Ármányt, mosolyt, cselt látni itt,
mások halálát készítik.
Mint gép dohog a gyűlölet,
embert öl és embert ölet.
Ellopják azt is, ami nincs,
attól, kinek a semmi kincs.
Bűnt és erényt zagyválnak össze,
országokat is lekötözve,
hogy őt imádják mind alant,
a becstelen, forró aranyt.”

„Ó az órák
útjukat sietve róják,
mint a vén cselédek
csosszannak buzgón elébed,
nagy papucsba és mezítláb
s a szívükbe beszorítják
rettegésem éji titkát.”

„Hullong a hó az alkonyaiban,
hogy egyik perc a másba pattan,
hull, hull — egyhangún — szakadatlan;
sziszeg, zuhog, akár a katlan;
tompán a néma házra hull,
zárdákon, csűrökön lapul;
sziszeg, zuhog, akár a katlan
s a temetőkre és sírokra száll le halkan.”

„A végtelen vad réteken
novembert trombitál a szél,
a végtelen vad réteken
zúg-búg a szél,
garaboncásan útra kél
és mindig új haragba fúj,
zúg-búg a szél,
a vad novemberi szél.”

„A solus Christus, az egyedül Krisztus nem zárja ki azt, hogy mindazokat, akikben megmutatkozott a megváltásnak és a feltámadt Krisztusnak a kegyelme az nem csökkenti, hanem éppen növeli az Ő dicsőségét. Gondolok itt a szentekre. Tehát ezt mi ilyen formában éljük meg. Én mindig próbálom katolikus, egyetemes módon nézni ezt a kérdést. Elismerem azokat az értékeket, ugyanakkor rámutatok arra is, amit maga a katolikus egyház őriz már a világon kétezer, Magyarországon ezer éve.”

„Nem, nem dicsőségre vágyom s nem hiúságos világra:
drága társak, már a régi harcos többé nem leszek;
én mindig előre nézek, csak előre, és ti hátra,
szemem ég felé irányul, föld felé a szemetek.
Nem, nem dicsőségre vágyom s nem hiúságos világra.”

„Ismered-é a földet,
mely fényt nem üdvözülhet,
mert vége nincs a télnek,
s tavasztalan hazában
az emberek homályban
s megdermedt szívvel élnek?...

Én ismerem.”

„Hegyoromtól tó jegéig
csak a szél fut búgva végig;
csak a zordon ég borul
tar mezőkre komorul.

Udvarokon pusztaság van,
nincs, ki zajt verjen vidáman.
Hol a nyár víg dallama?
A lélek is puszta ma.

Hol hegyen az aklok állnak,
hóháton hidat csinálnak
ádáz, éhes farkasok…
Jaj tinektek, gyapjasok.”

„Mint ódon színezüst, ma olyan a tiszta lélek.”

„S mivel a lelkünk akkor ér el rendeltetése csúcsfokára,
ha dalokat visz fel magával két szárnya közt, s lázítva hat,
elhihető-e az, hogy egyszer kihúnyhat a szent szűz világa
s a múzsa-raj valamikor csak csalóka káprázat marad?

(…)

Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona;
daloljatok: mi bájos, édes, nemes, nem halhat meg soha.
Az érzelem, akár a jóság, a megvénült szívben kimúlhat,
és emberből az ember újra a régi állattá vadulhat,
de sohasem változhatik meg virágok s csillagok sora.
Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona.”

„Nem csillogó, lágy, lassú varázs ez,
a részem ő, mint mondatnak a szó.
Nem erdőtűz, kitartó parázs lett,
úgy vigyázom, mint bérceket a hó.
Zöld selyemháló szövi át,
mint kecses sellőt rejtegető tó,
sok letűnt esőt takar a felhő.
Kabinunknak a szűk kis ablakán,
ki nézeget, már nem elinduló,
csak az örök úton megérkező.
Hófehér hajó,
ringató óceánról álmodó,
tomboló vihartól sem változó.
...”

„Képtelen vagyok hinni a lélek halhatatlanságában... Ez a sok beszéd a sír utáni személyes létezésről mind tévedésre épül: az élethez való ragaszkodásunkból, a végtől való rettegésünkből fakad.”

„A test feladata, hogy hordozza az agyunkat.”

„Úgy éreztem, hogy van mondanivalóm, de a szakma zsargonját a gyakorlatban tanultam meg.”

„Nagyon szeretem azt, amikor tehetséggel találkozom. Felvillanyoz. Úgy érzem, hogy volt értelme erre a pályára jönni. Nagyon szeretek belenézni a szemébe valakinek aki akar. Nagyon szeretek olyan embereket egy asztalhoz ültetni, akik akarnak. Nagyon szeretek olyan emberek társaságában lenni akik akarnak és közben kedvesek és jófejek tudnak maradni és nem tévesztik össze az álmaik szemrebbenés nélküli kergetését azzal, hogy arrogánsak legyenek vagy mutassanak egy képet magukról amiről azt hiszik, hogy erőt sugároz, de valójában csak bántja a többit. A kettő néha megdöbbentően közel van egymáshoz. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy nem bántok. Rengeteg erőt érzek magamban, de ugyanennyi alázatot is. Nagyon fontos nekem, hogy ez a libikóka ki legyen egyensúlyozva, és olyan emberekkel szeretek dolgozni akikben ugyanennyire ki van egyensúlyozva.”

„Ha turbulencia van a repülőn, úgy tudod legjobban átvészelni, ha nyugtatod a körülötted lévőket.”

„A beton akarsz lenni, amire a színész rálép. A te dolgod az, hogy biztonságot adj. A te dolgod az, hogy egy jó légkört teremts. A te dolgod az, hogy egészen pontosan tudja, hogy mi a közös cél, hogy nem azért van itt, mert ő ért rá, hanem azért van itt, mert benne hiszek. Az a dolgod, hogy legyen egy koncepció ami végig van gondolva. Az dolgod, hogy ha a forgatókönyv nem elég jó amikor huszadszor írod újra, akkor tépd össze még tízszer. Az a dolgod, hogy amikor írsz, akkor elképzeld, hogy egy színész vagy akinek ez a szöveg a kezébe kerül és olyan igényszinten dolgozd újra meg újra meg újra, hogy az egy ilyen helyzetben is kielégítő legyen a számodra.”