„Ó, nem úgy értem, hogy jóképű vagy, nem úgy, ahogy az emberek gondolják a jóképűt. Az arcod kedvesnek tűnik. De a szemeid gyönyörűek. Vadak, őrültek, mint valami állat, amelyik a lángoló erdőből néz ki.”

„Egyvalami teljes képtelenség: rávenni a nőket, hogy hallgassanak a józan észre! Mintha hiányozna egy kerekük! Beszélhetnek nekem a női ösztönről, ország-világ tudja, hogy könnyű prédái a szélhámos csirkefogóknak! Tíz között egy sincs, aki rájönne, hogy gazemberrel áll szemben; kihasználhatja őket bármelyik jóképű, sima modorú csibész!”

„A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem, ha mindketten ugyanabba az irányba néznek.”

„Állok viharzó part előtt,
A tenger lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyű, semmi porszemek
És könnyezek - és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?”

„A házad itt állt, – szerte szállt!
Ezt látod, érted. Azt nem érted,
hogy hazád éppen így ért véget –
A csoda, hogy addig is állt!”

„Az összes állat közül az ember az egyetlen, amelyik kegyetlen. Ő az egyetlen, aki fájdalmat okoz az annak élvezetéért.”

„Harmincas vagyok és korszerűtlen. Nem mintha nem érteném ezt a kort – ó, nagyon is értem. Éppen ezért állok vele szemben, ezért tudom egyre kevésbé elfogadni. Azt hiszem, sokat vétkezem ellene – hála istennek. Vannak törvényszékek, melyek előtt dicsőség vádlottnak lenni.”

„Azt állította, hogy sokat hallott felőlem. Sehogyan sem értettem, honnan. Micsoda vad dolgokat képzel az ember, ha kedves önmagáról van szó, és mekkorát téved!”

„Vajon micsoda szemmel néz a tükörbe, aki mindig csak gazembert láthat benne?”

„A gyönyörű fiatalok a természet véletlenei, de a gyönyörű idős emberek műalkotások.”