„Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csengettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.”

„Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.

Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne

s ezer rács mögött nem lenne világ.”

„Tartsd a szemed a csillagokon, a lábad pedig a földön.”

„Olyan mélységes szomorúság volt a szemében, mintha soha nem ismerte volna a mosolyt.”

„A férfi felmordult, Aleksandra könyörgő, könnybelábadt kék
szemeit szuggerálta.”

„Éljen az árulás szava,
szemed, a rámfagyott,
a világ durva igaza.
S hogy Isten elhagyott.”

„Most inni kell, most meztelen lábbal kell a földet taposni.”

„Megdermedt. Egészen lassan fordult meg. Dariusz öntelt mosolyával találta magát szembe.”

„Szemeid szép ragyogása - eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása, sok ezer gondot elűz.”

„Egy ember odasétált hozzám és megkérdezte: Mi a punk? Megdobtam szeméttel és azt mondtam: ez a punk! Aztán õ is megdobott és megkérdezte. Ez a punk? Aztán azt mondtam: Nem. Ez trendi!”