„Az aberdeen terrier nyugtalanító pillantást vetett rám, majd mormogott valamit a bajsza alatt keltául.”

„A szerelem a végtelen megbocsátás. Egy gyengéd pillantás, amely szokássá válik.”

„Švejk meleg, baráti pillantása lehetetlenné tett minden erőszakos fegyelmezést.”

„Számomra – első pillantásra mindenképp – nincs nagyobb probléma, nincs nagyobb kín, mint Isten; mégpedig azért, mert nem tudom, hogy Isten létezik-e.”

„Kedves Keplerem, mit gondol a következőkről, ki bővelkedik az áspisvipera makacsságával, ami rendületlenül ellenáll annak, hogy egy pillantást vessen a teleszkópon keresztül? Mihez kezdjünk ezzel? Sírjunk vagy nevessünk?”

„Ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni, most mindjárt. Még akkor is, ha… de erre nem akartam gondolni. Legalábbis nem itt, egymagamban.”

„A világ és a társadalom olyan könyvtárhoz hasonlít, ahol első pillantásra látszólag minden a legnagyobb rendben van, mert a könyveket nagyságuk és alakjuk szerint helyezték el; de lényegében minden a legnagyobb rendetlenségben van, mert a könyveket nem tudományágak, tartalom és szerzők szerint csoportosították.”

„Ismerem jól a macskákat, egy időben egész macskacsaládokat neveltem. Évezredek óta élnek itt, és még mindig nem tudtak egészen belenyugodni. Nem beszélnek az elveszített szabadságról, de még mindig gondolnak rá. Pillantásuk méltóságos és áthatolhatatlan, mint a színes embereké. Az európai civilizáció sokat ronthat rajtuk, de lelkük mélyén nem romlanak meg. (I./569. o.)”

„Apró, halk, de felettébb izgató nyögést hallott. És ez az apró nyögés elegendő volt ahhoz, hogy a hang irányába forduljon, mert tudta, hogy Aleksandra a csábos hang forrása.
A nő az ágy szélén ült, és magát cirógatta, miközben félig leeresztett pillái mögül kacér pillantásokat küldött a férfinak.”

„Azok a nagy emberek a történelemben, akiknek saját partikuláris céljaiban benne van az a lényegi valami, ami a Világszellem Akarata. Ha tovább egy pillantást vetünk a világtörténelmi egyének sorsára, akiknek az volt a hivatásuk, hogy a Világszellem sáfárjai legyenek, ez a sors nem volt boldog. A nyugodt élvezethez nem jutottak hozzá, egész életük munka és fáradozás volt, egész természetük csak szenvedély… A szabad ember egyébként nem irigy, hanem szívesen elismeri, ami nagy és fenséges, és örül neki, hogy van.”