Huszonhetedik fabula: A farkasról és a képről
Száz fabula
„A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője. Érzi ezt mind az egyik fél, mind a másik, s szereti a nyelvet szent hazafisággal; abban hasonlanak meg, hogy míg az egyik azt elváltozásától s elkorcsosodásától félti, a másik annak elváltozását, azaz haladását még óhajtja is; s ő is retteg ugyan elkorcsosodásától, de a mások szép és hasznot neki is igérő példájoknak követését, ha az nem egyéb, mint saját erejének kifejtése és gazdagítása, elkorcsosodásnak nem tekinti. Egyedül a pók az, ami mindent magából szed, fon és szőv: az embernek az az elsőség juta, hogy egy ponton veszteg ne álljon, hanem tehetségeit használván, s mások találmányaikat eszmélettel követvén, a tökéletesedés útján előbbre haladhasson. Valamivé ő lesz, e két szernek egyesítése által lesz.
(816. oldal.)”
Ortológusok és neológusok nálunk és más nemzeteknél
Hasonló idézetek

„A világ vak és esztelen, s mind piszkosabb a nyelve!”
Neki tulajdonított idézetek

Kassák egy interjúban
Forrás: Kassák Lajossal beszélget Tóbiás Áron, 1963-ban http://www.pim.hu/object.40F5441D-86B2-4539-B729-D8C271506ED0.ivy

Második könyv, hatodik szak, 105. oldal. Az 1791. évről írta.
Pályám emlékezete

Egy lélek naplója – 1903. január 16.
Forrással ellátott idézetek