„Én is immár jobban szánom a vakokot, de ha a testi vakság nagy dolog, a lelki százszorta nagyobb. Kedves néném, oltalmazzon meg az Isten mindenikétől.
(193. levél, Rodostó, 23. novembris 1754.)”

„Kedves néném, micsoda régi lakosok vagyunk ebben a városba, tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó bujdosásunknak. A' bizonyos, hogy mint a negyedrésze, annyi időt nem töltöttem Zágonban.
(188. levél, Rodostó, 1753. 22. martii.)”

„…úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.
(37. levél, Rodostó, 28. maji 1720.)”

„… úgy beszéllek a házasságról, valamint a vak a világosságról, aki tudja, hogy vagyon világosság, de nem tudja, hogy micsodás a világosság.
(4. levél, Drinápoly, 7. novembris 1717.)”

„Nincs jobb dolog, mint bevezetni valakit egy számára ismeretlen világba. Elvenni a szüzességét, nem a testi, hanem a lelki szüzességét.”

„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel… Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott.
(112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735. A levélben II. Rákóczi Ferenc haláláról van szó.)”

„Ha a költemény nem jön olyan természetesen, ahogy levél sarjad a fán, jobb, ha egyáltalán nem is jön létre.”

„Sok vak megjátssza a vakot, holott tényleg vak.”

„Ha egyszer elfogadod Isten létezését - bárhogyan is határozod meg őt, bárhogyan is magyarázod a hozzá való viszonyodat -, akkor örökre megragad a jelenléte minden dolog középpontjában.”

„a hazánk felé való menetelünknek sok szép vigasztalása úgy eloszlik, mint a felhő. Kétségben kell tehát esnünk? Távul legyen. Bízzunk, reméljünk, édes néném, az Istenben, ha szinte minden bizonnyal tudnók is, hogy meg nem adja azt, amit kívánunk. A' való, nehéz Zágon nélkül ellenni; nehéz minden esztendőben 12 hónappal a vállamot terhelni, és a házasságtól messze vagy teljességgel elesni.
(13. levél, Drinápoly, 9. maji 1718.)”