„Az udvaron ültem, a férjem elment kifliért, délután volt, sütött a nap, bejött egy fiatalember, és érdeklődött, hogy hol a férjem, mondtam, hogy kifliért ment, mondta, hogy megvárja, azt hittem biztosítási ügynök, nyakkendőt viselt, a zakója felsliccelve… Aztán csapódott az ajtó, és a férjem pár ugrással az udvaron termett, kezében a cekkerrel, és megtorpant… megrémült, az a fiatalember ott állt előtte, és gyönyörködve nézte, mennyire megijedt a férjem… Maga Hrabal, az író? A férjem bólintott és még jobban elvörösödött, és az ifjonc előhúzta az igazolványát, és a belügyminisztérium munkatársaként mutatkozott be… A férjem felnevetett, megfogta a fiatalember vállát, és kéjesen felsóhajtott… Örvendek… És a fiatalember azt mondta… De megijedt, ugye? És az én férjem talán életében először nem hazudott, és mondta… De még mennyire! Azt hittem, hogy író-olvasó találkozóra akar hívni valahová…”

Témakörök

életkor , akarat , nap , munkatárs , találkozó , olvasó , kezdet , állam , biztosítás , udvar , író , párt , fiatalember , menet , állat , férj