„…a verset tartom az irodalom és általában az emberi világ legmagasabb szintjének.”

„A világ legmagasabb trónján még mindig csak a saját fenekünkön ülünk.”

„Aki a verseimet nem szereti, olvassa a másét. Aki rossznak tartja, azzal sem vitázom. Aki azonban a magyarságomban és kötelességtudásomban kételkedik, az hazudik.”

„Amióta a világ világ, az erkölcs olyan társasjáték, amelynél mindenki csal, seni nem tartja be a szabályokat.”

„A világ félreáll, hogy átengedje azokat, akik tudják, merre tartanak.”

„Soha ne vitatkozzon hülye emberekkel, ők levisznek a saját szintjükre, majd tapasztalatokkal legyőznek.”

„Pálfordulásokban és önmagam ellen fordulásokban gazdag életemben, – noha nem volt mesterem, akit meg nem tagadtam volna tovább vezető nyugtalanságomban, – nem emlékszem egy korszakomra sem, amikor ne olvastam volna újra és újra Babits Mihály verseit. Mint fiú, egy véletlen, egy kedves osztálytárs által hozzá irányítva, ezeken a verseken át eszméltem rá az irodalomra és arra, ami bennem az irodalomra reagál. Mint fiatal ember az õ hangjára és az õ hangján megszólaló Dantéra figyelve igyekeztem felemelkedni egy idealisztikus világszemlélet purgatóriumos magaslataira és első tudományos kísérletem arra irányult, hogy ennek a hangnak megfejtsem a titkát az irodalomtudomány számomra akkor újszerű módszereivel. Amikor pedig íróvá öregedtem, Babits minden egyes verse úgy érkezett hozzám, mint a hívőhöz a pápai bulla, mint csapattiszthez a fentről jött parancs, mint külországban élő követhez a titkos utasítás. (Babits Mihály összes versei 1937; 474. o. )”

„Legyen minden emberi lény a jószándék lélekteli követe, hogy emelje az emberiség tudati szintjét.”

„…a verseim nem én vagyok: az vagyok én, ami itt írok…”

„Az irodalom a mítosz ellentéte. A mítosz elrejt, az irodalom megtalál; a mítosz a rejtvény, az irodalom a megfejtés. A mítosz valóságfölöttivé válik a maga leplezéseivel, az irodalom viszont mítoszfölöttivé válik a maga leleplezéseivel, melyek visszavezetnek a valósághoz. (I./595. o.)”