„Az anyák és nagyanyák a földlakó rovarok szívósságával húzták-tolták a napvilágra ivadékaikat. Ők maguk mindvégig a nyirkos homályban maradtak, annak szennylevéből szívták az erőt, azt alakították az utódok számára mézédes táplálékká. Túl gyors volt az átalakulás? A második nemzedék tántorgott, és vakultan pislogott a felső fényen, berúgott az erős, szabad levegőtől s rövidesen elvesztette lába alól a talajt. Oh, fejlődni fejlődött… Mint a hideg égövből az egyenlítő alá plántált növény, duzzadt és ragyogott, de épp ez a hirtelen és hangos tündöklés figyelmeztetett, hogy saját magát eszi. Valami beteg hiszékenységtől hajtva rohamosan nőtt, egyre magasabbra, egyre messzebb a gyökértől. (19. fejezet, 377. oldal)
(1934-1935)”

„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét.”

„Ha én elkezdeném cáfolgatni mindazt, ami napvilágot lát a személyem körül, nem lenne életem, nem lennének terveim, mert állandóan csak cáfolgatnék minden egyes dolgot, amit kitalálnak rólam.”

„De amikor az erősek túl gyengék voltak ahhoz, hogy bántsák a gyengéket, a gyengéknek elég erőseknek kellett lenniük ahhoz, hogy távozzanak.”

„Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
jó meleg tenyérből hideg földre estem.

Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.”

„Az optimista az a személy, aki mindenhol zöld fényt lát, míg a pesszimista csak a piros fényt látja... Az igazán bölcs ember színvak.”

„Az emberek nem azért sírnak, mert gyengék. Hanem azért, mert túl sokáig erősek voltak.”

„Ismered-é a földet,
mely fényt nem üdvözülhet,
mert vége nincs a télnek,
s tavasztalan hazában
az emberek homályban
s megdermedt szívvel élnek?...

Én ismerem.”

„Ha én teremtettem volna a férfit és a nőt, más típusokra alkottam volna, mint arra, amely létrejött, vagyis a felsőbbrendű emlősökére. Nem a nagy majmok hasonmására teremtettem volna őket, amilyenek valójában, hanem a rovarok képére, amelyek, miután mint hernyók éltek, lepkévé alakulnak át, s életük végén nincs más gondjuk, csak szeretni és szépnek lenni. Az ifjúságot én az emberi lét végére tettem volna. Némely rovarnak, utolsó átalakulásában, szárnya van, de gyomra nincs. Ezek csak azért születnek újra ebben a megtisztult alakban, hogy szeressenek egy óra hosszat, s azután meghaljanak.”

„Ha a vágyaid elég erősek, úgy fog tűnni, hogy emberfeletti erőkkel rendelkezel, hogy elérd őket.”