„Radnóti költészete kisimult, mint az esti tájak, amelyeknek megszelídülését oly sokszor és oly szépen írja meg… Nem a meggyőződéses pacifista beszél ezekből a versekből, hanem a rémült ember: az életéért és az övéi életéért feljajduló lélek: azért olyan megrendítőek. (Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! 1937; 678. o.)”

„… az emberi nem, amelyhez oly sok olvasóm is tartozik…”

„A munka olykor boldoggá és mindig elviselhetővé teszi az életet.”

„Soha életemben nem követtem el hibát, legalábbis olyat, amit utólag nem tudtam volna megmagyarázni.”

„Nincs az életnek olyan részecskéje, amely ne hordozná magában a költészetet.”

„…A létezés egy furcsa, kiismerhetetlen kaland. Nem értem, talán már soha nem is fogom megérteni, hogy miért vagyunk itt a földön, mi hajtja igazán az embert ennek az olykor csodálatos, olykor elrémítő utazásnak a megtételéhez, amit életnek nevezünk. Valójában oly keveset értünk, ismerünk magunkból, a világból.”

„A néma ékszer hallgatása többet tesz olykor, mint a szép szavak”

„A munkás beleteszi az életét a tárgyba; de az immár nem az övé, hanem a tárgyé.”

„Nem mi írjuk életünk legfontosabb jeleneteit.”

„A tetem lüktetett, mint valami hullám,
És olykor sziporkát vetett,
Mert beszívni vágyta immár a torz hullán
Sokszorozódó életet.”