„Vörösmarty képzeletének megszállottja volt – ez a csodálatos benne, és ez a végzete is, ez a megszállott, rettenetes gazdagságú képzelet sodorta az őrület örvényei felé. Képzeletében a mese és a mítosz tündérei, sárkányai és szörnyetegjei oly otthonosak voltak, oly fesztelenül jártak-keltek, mint a hétköznapi ember tudatában a házbér és a fűszeres.”

„Minden ősi mesében van valami igaz, és van valami igaz azokban a képzeletekben is, amelyek a köztársaság szimbólumát látják a Jupiter villámait hordozó madárban.”

„A képzelet a legmagasabb sárkány, amely képes repülni.”

„…A létezés egy furcsa, kiismerhetetlen kaland. Nem értem, talán már soha nem is fogom megérteni, hogy miért vagyunk itt a földön, mi hajtja igazán az embert ennek az olykor csodálatos, olykor elrémítő utazásnak a megtételéhez, amit életnek nevezünk. Valójában oly keveset értünk, ismerünk magunkból, a világból.”

„… az emberi nem, amelyhez oly sok olvasóm is tartozik…”

„A művészetnek olyasminek kell lennie, ami felszabadítja a lelket, provokálja a képzeletet, és továbblépésre ösztönzi az embereket.”

„Amikor a világ szörnyetegnek fest le valakit, az vagy valóságos szent, vagy elhallgatják a mese másik felét.”

„Próbára teszi a képzeletet elhinni, hogy a páva farka ekképp alakult ki; és mivel én elhiszem, ezért hiszek ugyanebben az elvben, némileg módosítva, az emberre alkalmazva is.”

„Nem a valóságos, hanem a képzelt lények keltik bennünk a legmélyebb és a legmaradandóbb hatást.”

„Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjű, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll?”