„Megcsókoltam a homlokát, mintha abban reménykednék, hogy lesimíthatom a ráncokat, amelyek egyre jobban eltávolították tőlem, a szűkös otthonunktól, s a közös emlékeinktől; mintha azzal a csókkal becsaphattam és rávehettem volna az időt, hogy tűnjön el, és jöjjön vissza máskor, egy másik életben.”

„Mindig az az otthonom, ahol vagyok. Az otthonom az elmémben van. A gondolataim az otthonom. A dolgok, amiket gondolok, az az otthonom.”

„Egy csók pecsételte meg az új jövőmet. Gala lett életem sója, a jelzőtüzem, a hasonmásom, ő lett én.”

„Ez a végtelenül gyöngéd költőnő, aki bájos ötlettel "Ön"-nek szólítja a boldogságot, mert bár tegezni szokták, de neki még idegen, aki bús tréfálkozással mondja el, hogy álmában megcsókolta a kedvest, s ez nem emlékszik erre a csókra – a magyar szerelmi lírának talán legleheletszerűbb finomságait hozta.”

„A szépség megtalálásának ereje a legszerényebb dolgokban boldoggá teszi az otthont és az életet.”

„Kérlek, ne várd el tőlem, hogy mindig jó, kedves és szeretetteljes legyek. Vannak idők, amikor hideg és meggondolatlan leszek, és nehéz lesz megérteni.”

„Nehéz időket éltünk meg gyerekkorunkban. Egy család, távol az otthontól, Németországban. Sokat szenvedtek [a szüleim]. Sok volt a fájdalom, a harc közöttük.”

„Így egy csókkal meghalok.”

„Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle.”

„Ha szereted az életet, ne vesztegesd az időt, mert az idő maga az élet.”