„Ebben az épületben a dolgozószobák tulajdonosaik rangjának növekedésével együtt nőttek. Nőttek az íróasztalok is. Nőttek a kék, vörös és málnaszínű posztós tárgyalóasztalok is. De a legnagyobb igyekezettel a Győzelmek Ösztönzőjének és Szervezőjének portréi nőttek. Még a közönséges nyomozók dolgozószobájában is sokkal nagyobbnak ábrázolták természetes magasságánál, Abakumov dolgozószobájában pedig az Emberiség vezérét öt méter magas vásznon örökítette meg egy kremli realista festő; az egész termetét, a csizmától az ellenzős marsalli sapkáig, valamennyi érdemrendjének ragyogásával ( sose viselte őket ), amelyeket nagyobb részben saját magától kapott, részben más királyoktól és elnököktől. Csak a jugoszláv érdemrendek voltak később nagy igyekezettel átmázolva a zubbony posztójának színére.”

Idézetek műveiből, A pokol tornáca

Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2024. december 19.. Történelem
Alekszandr Szolzsenyicin fénykép
Alekszandr Szolzsenyicin 29
orosz író 1918–2008

Hasonló idézetek

George Orwell fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép

„Sztálinban az egész haladó emberiség szeretett vezérét és tanítóját tiszteli.”

Joszif Visszarionovics Sztálin (1879–1953) a Szovjetunió diktátora

Malenkov

Czesław Miłosz fénykép

„Olvasó, tekints rám elnézően. Magadra is. Amint az emberiség különös vágyaira is."”

Czesław Miłosz (1911–2004)

A mű záró bekezdései; kiemelések a wikipédia-szekesztőtől
350-351
Az Urlo országa (1994)

Bálint György fénykép
Mark Twain fénykép

„A humor az emberiség legnagyobb áldása.”

Mark Twain (1835–1910) amerikai író, újságíró, humorista
Mahatma Gandhi fénykép

„Nem veszítheted el a hited az emberiségben. Az emberiség egy óceán; ha pár cseppje piszkos is, az óceán maga nem lesz piszkos.”

Mahatma Gandhi (1869–1948) indiai politikai, spirituális vezető

Eredeti: You must not lose faith in humanity. Humanity is an ocean; if a few drops of the ocean are dirty, the ocean does not become dirty.

Teal Swan fénykép

„Nem rangokat gyűjtök.”

178. o.

Kapcsolódó témák