Idézetek a halálról és az elválásról

„Harci veszteségeink jelentéktelenek voltak. Embereink 95%-a a harcok után a kegyetlenkedések és az embertelenségek áldozata lett.”

„Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélységbe taszít.”

„Nem a halál a legnagyobb rossz, hanem az, amikor meg akarunk halni, de nem tudunk.”

„Többet ér a jó veszteségben részt venni, mint a rossz diadalban.”

„Amikor az élet megmentése a cél - és az ő osztályukon szinte mindig az élet a tét - Ludmilla Afanaszjeva megingathatatlan véleménye szerint minden más veszteség indokolt.”

„A veszteség nem más, mint változás, és a változás a természet öröme.”

„A kert mindig veszteségek sorozata, amelyek szemben állnak néhány diadallal, mint maga az élet.”

„A halál nem a legnagyobb veszteség az életben. A legnagyobb veszteség az, ha meghal bennünk valami, de mi tovább élünk. Soha ne add meg magad!”

„Csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi, csak halála után él, ki pedig korától elmaradt, élve is halott.”

„A farkasok szabadsága gyakran a bárányok halálát jelentette.”

„Nem félek a haláltól, mert nem hiszek benne. Csak kiszállok az egyik autóból, és beszállok egy másikba.”

„Öregedjünk meg együtt, / A sors bármit is rendel. / Így állunk elébe mi, / Ketten, egy szerelemmel.”

„Míg éltem, rontásod voltam - ha meghalok, halálod leszek.”

„Élet közepette is körülvesz a halál.”

„Egy szerelem, egy szív, egy sors.”

„Az igazi kérdés nem az, hogy létezik-e élet a halál után. Az igazi kérdés az, hogy élsz-e a halál előtt.”

„A hírnév lehet esetleges vagy lényegi. Az az ember, akit különösen rejtélyes módon gyilkoltak meg, a halála révén lesz híressé. Ha jelentős esetről van szó, akkor a történelemben érdekes hullaként válik halhatatlanná.”

„Alvás. A halálnak azok a kis szeletei. Mennyire utálom őket.”

„Együtt nevettek, azután ismét közéjük telepedett beszélgetéseik gyakori vendége, a csönd, részben a fáradtság és a meghittség, részben épp a különbségek miatt, amelyeket a sors ékel azok közé, akiknek élete csak változat ugyanarra a dallamra.”