Idézetek a halálról és az elválásról

„Milyen az igazi igehirdetés? Ahelyett, hogy másoknak prédikálunk, elegendő igehirdetés az, ha állandóan Istent imádjuk. Aki azon fáradozik, hogy elérje a felszabadulást születéstől és haláltól, ő a valódi igehirdető. Aki szabad, ahhoz mindenhonnan emberek százai jönnek, akik égnek a vágytól, hogy tanítsák őket. Amikor virágzik a rózsa, a méhek mindenfelől jönnek kéretlenül.”

„…a teljes kondicionálás a szó biológiai értelmében vett kollektív tudatosságot eredményez. A természet tökéletes modellt kínál: az afrikai hóhérhangyák városállamait.”

„Minden irodalomnak hatása nemcsak az egyes művek becsétől, hanem azoknak számától is függ. Valamint eledeleinkben nemcsak a tápanyag, de egy bizonyos mennyiség is kívántatik, s elvesznénk, ha csak étkeinknek kémiai extraktusát kapnók ebédre, úgy van az elménk táplálékával is, s nagyon csalódik, ki a sok középszerűt, mi napjainkban minden irodalomban megjelenik, haszontalannak gondolja. Egy palack tokaji a hozzáértő előtt egy akó kerti bornál többet érhet, de a közönségre nézve az utóbbi mégis hasznosabb, s pedig azért, mert amaz csak néhány magasabb ízlésűeknek, ez sokaknak ad élvezetet. Valamint a játékosnak, ki mindenét elvesztette, semmi sem fáj inkább azon gondolatnál, hogy más kártyákra vagy számokra rakva tételét, mennyit nyerhetett volna, úgy veszteségeink után semmi nem gyötör inkább, mint midőn eszünkbe jut, hogy minden szenvedéseink oka csak az, mert a szerencsét nem kerestük ott, hol az számunkra feltalálható volt.”

„Minden pszichikai robusztussága mellett Keitel egy érzékeny, másokat megértő ember volt, nyoma sem volt benne a brutalitásnak vagy a szürke fásultságnak. Mély belső fájdalommal töltötte el fiának és lányának halála, a feleségéért a Berlin elleni bombázások idején érzett aggodalom. (…) Ő volt az, aki az 1944. július 20-i merénylet után Hitlert a karjaiba vette, majd teljes nyugalommal és oltalmazóan, mint egy gyermeket vezette ki a szabadba. ˙(…) Egy kötelességtudó, engedelmes katona, de egyenes, igazságos és segítőkész.
Alfred Jodl, német tábornok”

„A temetőknek is van haláluk.”

„Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet az, ami problémás.”

„Néha a halál a jobb megoldás.”

„Ez mindig így van: semmi sem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől; de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen. Hálára sem tart igényt a sors.”

„… aki javítani akar az emberiség sorsán, annak vállalnia kell némi kockázatot.”

„Szeretet nélkül az élet: halál.”

„Magyar alkotók sorsa – halálon innen, életen túl – leginkább balsors csak. Küszködéssel, nélkülözéssel, szenvedéssel, nemritkán megaláztatással teli élet, síri koszorúkkal együtt hervadó emlékezés. S ami talán a legfájdalmasabb: közbelenyugvás ebbe, mint valami ősi, másíthatatlan, szükségképpen való rosszba, valóságos nemzeti tradícióba.”

„A zene mindig is volt és mindig is lesz Ray Charles halála után is. Csak itt szeretném hagyni a névjegyemet, szeretnék valami zeneileg jót hagyni magam után.”

„Amíg elménk telítve van vágyainkkal, az élvezetek iránti sóvárgással, addig csak szenvedés lehet a sorsunk, mert minden élvezet mögött ott leselkedik a büntetés.”

„Emberileg szólva, a halálnak jó oldala is van: az, hogy véget vet az öregségnek.”

„Mentől gyengébbeknek érezzük magunkat más, nem emberi erőkkel szemben, annál inkább keressük vigasztalásunkat azon öntudatban, hogy sorsunk közös minden emberével; innen van, hogy a természettudományoknak elterjedése a demokratikus elveknek oly kedvező.”

„Az egyetlen útmutató az emberhez a lelkiismerete; az egyetlen pajzs tetteink becsületességének és őszinteségének emléke. Nagyon meggondolatlan dolog végigsétálni az életen e pajzs nélkül, mert reményeinket olyan gyakran gúnyolja ki a kudarc és borulnak fel terveink. De ezzel a pajzzsal, még ha játszik is velünk a sors, mindig becsületesen menetelhetünk.”

„Élet-halál kérdésekben a megfelelő pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.”

„Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?”

„Ha szinte tőletek engem elválasztnak,
Úgyis az én szívem hozzátok hív marad,
Ha ártatlanságom még napfényre jöhet,
A tiétek lészek s e könnyen meglehet.
Imé mely változó világ állapotja,
Mely könnyen fordulhat sorsunk jobbra s balra.
Én is csak ezelőtt egynehány hetekkel
Bírtam más országon szép szabad élettel.
Úgy tetszett, hogy bírok a világ kincsével,
Csakhogy tehessek jót a félholt szegénnyel.
Nem hiszi meg senki s ámbár ne is higyje,
Mely törekedéssel igyekeztem erre,
Hogy a kinlódónak táguljon kötete,
Ne nyomorgottasson ő épen ennyire.”