Idézetek a társadalomról és a politikáról

„Minden napnak megvan a maga sorsa. A tegnap történelem, a ma lehetőség, míg a holnap rejtély.”

„Az élet - a múlt betetőzése, a jelen tudatossága, a tudáson túli jövő jelzése, az a minőség, amely az anyagnak az isteniség érintését adja.”

„Nem számít, milyen nehéz a múlt, mindig újrakezdheted.”

„A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.”

„A legjobb leckék közül néhányat a múlt hibáiból tanulunk. A múlt hibája a jövő bölcsessége és sikere.”

„Jönnek az éjek és múlnak a napok
S'mindennek dacára még mindég itt vagyok”

„Mert a világ növekvő jótéteményei részben történelmietlen cselekedeteken múlnak; és hogy a dolgok nem állnak olyan rosszul veled és velem, mint amilyenek lehettek volna, félig-meddig azoknak köszönhető, akik hűségesen éltek rejtett életet, és látogatatlan sírokban nyugszanak.”

„A történelem és a hit azt tanítja nekünk, hogy az ateista és véres rezsimek embertelensége elmúlik, megtöltve halottakkal a folyókat, szégyent és megvetést hagyva maga után. A szeretet civilizációja marad és győzedelmeskedik, hogy megerősítse szívünkben a hiteles emberi érzéseket, amelyeket Isten a teremtéskor ültetett el benne: a szabadság, az igazság, a testvériség, a tisztelet és a béke érzéseit.”

„Semmi sem múlik el addig, amíg meg nem tanított minket arra, amit tudnunk kell.”

„Ne tedd tönkre a jelent a tönkretett múlttal.”

„A tenger mélyén nemcsak a természet csodáival találkozhatunk, hanem az emberi történelemmel is. Gondoljanak a Titanic felfedezésére. Rádöbbentünk, hogy a tengerek mélye a leghatalmasabb földi múzeum. Sokkal több emléket rejt, mint a szárazföldi múzeumok együttesen. És mégis még csak most kezdünk behatolni ide.”

„Merészség, majd ismét a merészség, mindig a merészség, és a haza megmenekül!”

„Ismered-é a földet,
mely fényt nem üdvözülhet,
mert vége nincs a télnek,
s tavasztalan hazában
az emberek homályban
s megdermedt szívvel élnek?...

Én ismerem.”

„Ezer nap koszorúz, szél hord, akárcsak
magasra duzzadó tengerhabok.
Hegyek - : körhintán óriáselefántok
öveznek, bimbózó város-magot.
Az utcákon emberi szárnycsapások.
Csodás ország: szerelmesed vagyok,
legtisztább hazát te adtál volt, bizony:
tág s fénylő - : ősparadicsom!

(...)

Imádunk -: egyesítő érzelem!
Ily szürke mondatokban is: "Hűs volt éjjel; s igen,
te szép asszony, hideg voltál hozzánk s cudar."
...Ó, kín-harmónia, mely téged könnyez itt...!
Sír, tombol, ki magáért küszködik!
Dicsértessék tehát, ami egybezár.
Csak soha ördög s pokol! S döghalál!
Imádunk, ó érzés, mely egyesít....”

„Németország! Mivé tettétek, szóljatok!
Erős, szabad haza lett? Becsület hazája,
hol népé a vagyon s minden szaporasága?
A közjóról vajon van még fogalmatok?!

"Ébred német hazánk!" - e jelszót még tudod?
Mintha dús kincseket adnának nemsokára,
úgy szálltak meg, akik most magasztalnak áldva.
Csatán íly vereség neked még nem jutott.

Szived összeasszott, a fejed elcsavarták.
Ármány volt a szavad. Marad-e még való?!
Mit hazugság takart, a tettek már kivallják:
kerge hóhérlegény ostort ráz, s a bakó

pallost fen, éliről a száraz vért törölve -
ó, hány új kín szakad a régi kín-özönre!”

„Akkor pokolra löktek engemet...
és régi lényem kiégettetett.
El nem maradt a kínból semmi sem,
tizenkét évig éltem odalenn.

Örült hatalom elől szökve én
fölriadtam a pokol fenekén.
Izzó vasként füstöltek éveim.
Ó hazátlanság - pokoli kín.

(...)

Ki elszenvedte egyszer e pokolt,
az lángjegyet már rodkadozva hord,
örökre izzik átkos bélyege,
s a hontalanság pokla jár bele.

(...)

Kik nem jártatok poklot még soha,
mit tudhatjátok, mi is a haza?
Ki idegen föld hontalanja volt,
és látta önmagát, hogy haldokolt,

és látta ezt a mása-nincs halált -
az a hazában új eget talált.
Más ember ő - a régi már nem él -
ha a pokolból végre hazatér.”

„Nyuszika cigarettafüstben mogorva egyre
a másik Nyuszikát, (ki inkább krokodil csak!) nem méltatja kegyre.
Nyuszika (a többszörös néma) beszédesen hallgat,
én tehát nézhetem kis pókhálóit a falnak.
Nyuszika kirándult és nézi a Dunát,
mert unja a velem való dumát.
Nyuszika nézi szomorú szívvel a tájat,
nekem meg éppen semmise fájhat.
Nyuszika könyörtelen félelmetes bíró,
én meg egy picike se füle, se farka író.
Az élet szép azért mindazonáltal,
ha felkötni magát az ember átal.
Nyuszika csodálja: mily szép az a kert,
és én rímeket gyártok, nyakatekert.
Nyuszika kőszikla, szíve meg nem indul,
míg én itt hallgatok, bűnbánón a kíntúl.
Nyuszika, kérem a babaruhámat:
add vissza hát a másik Nyuszikának!
Sok-sok puszi:
küldi a Nyuszi.

A NYULAT BIZONYÁRA PÓTLÓ VÍGASZ-DAL

Nem Nyuszi-induló, csak vígasz-dal,
ha sokszor elolvasod, megvígasztal.
Ha Nyuszika Nyuszifül
soha sincsen egyedül.
Nyuszi-nyúl, Nyuszi-nyúl,
hogy is mondjam nyusziul:
nyuszi-tanya, piros szallag,
a jó Nyuszi vígan ballag,
mert hiszen, mivel ám:
ha holnap nem, ma talán
- piros szallag, nyuszi-tanya -
Tapsifül is jön majd haza.
Nyúl-nyúl, Nyuszi-nyúl
puszit küldök nyusziul
és egy nyuszit pusziul,
nyuszinyuszi Nyuszi Úr.”

„Élj a pillanatnak. A pillanatok történelmet írnak.”

„... a három dolog, amit nem tudok megváltoztatni, az a múlt, az igazság és te.”