William Byrd idézet

William Byrd reneszánsz zeneszerző, az angol katolikus zene utolsó képviselője. Kortársai szerint „az angol nemzet leghíresebb muzsikusa és orgonistája” és „az angol zene atyja” volt. Fiatal éveiről szinte semmit sem tudni. Az biztos, hogy húszéves korától a lincolni székesegyházban orgonista volt. 1570-ben Londonba költözött, ahol a Chapel Royal kórusának gentlemanje lett. Lincolni fizetése egy részét még ezután is kapta egy ideig, cserébe anglikán templomi zenei kompozíciókat vártak tőle. Két év múlva a Chapel Royal orgonistája lett – Thomas Tallis mellett. Ebben az időszakban Tallis tanítványa is volt. Szoros kapcsolat alakult ki a két komponista között, ami az üzleti életre is kiterjedt: 1575-ben 21 évre közös kottanyomtatási és kiadási privilégiumot kaptak egész Anglia területére.

Byrd és családja katolikus vallású volt. Munkálkodása azonban az anglikán vallás erőszakos előretörése idejére esett. Byrd katolicizmusát I. Erzsébet királynő „elnézte”, hiszen ő volt a világi zene Erzsébet-kori aranykorának elismert komponistája. 1577-ben a middlesexi Harlingtonban telepedett le, innen járt be Londonba munkáját elvégezni. A költözés oka valószínűleg a fokozódó katolikusüldözés volt. Feleségét még nyilvántartásba is vették, mert nem vett részt az anglikán rítusú istentiszteleteken. A zaklatások folytatódtak, még házkutatásokat is tartottak náluk. Felesége, Julian halála után újra megnősült, majd 1593-ban Essexbe, Stondon Masseybe költözött, és itt élt haláláig.

Azt, hogy William Byrd kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel túlélte a katolikusellenességet – a királynői pártfogáson túl – annak is köszönhette, hogy a katolikus egyházi zenén kívül színvonalasan munkálkodott az anglikán zenén is. Műveit katolikus és anglikán pártfogóinak ajánlotta. Sokoldalú komponista, akinek munkásságában megtalálhatók a vokális és az instrumentális, illetve a vallásos művek mellett a világi művek is. Ez utóbbi vokális darabok sajátossága az, hogy a szóló éneket – az akkoriban megszokott lantkíséret helyett – violaegyüttes kísérte. Hangszeres művei javát violára írta, de mintegy 150 billentyűs hangszerekre készült darabja is van. Sok angol nyelvű vallásos szöveget zenésített meg, de legszebb darabjai a katolikus liturgia számára készült latin szövegű zeneművek. Őt tekintik a korabeli Európa legjelentősebb zeneszerzőjének, a Purcell előtti angol egyházi zene legnagyobb alakjának. Wikipedia  

✵ 1543 – 4. július 1623
William Byrd fénykép
William Byrd: 5   idézetek 0   Kedvelés

William Byrd: Idézetek angolul

“Care for thy soul as thing of greatest price,
Made to the end to taste of power divine,
Devoid of guilt, abhorring sin and vice”

Poem: Care for Thy Soul as Thing of Greatest Price http://www.poemhunter.com/poem/care-for-thy-soul-as-thing-of-greatest-price/

“Care for thy corse, but chiefly for soul's sake;
Cut off excess, sustaining food is best;
To vanquish pride but comely clothing take”

Poem: Care for Thy Soul as Thing of Greatest Price http://www.poemhunter.com/poem/care-for-thy-soul-as-thing-of-greatest-price/

“Sure you have made me passing glad
That you your mind so soon removed,
Before that I the leisure had
To choose you for my best beloved”

Poem: The Faithless Shepherdess http://www.poemhunter.com/poem/the-faithless-shepherdess/

“Care in such sort that thou be sure of this:
Care keep thee not from heaven and heavenly bliss.”

Poem: Care for Thy Soul as Thing of Greatest Price http://www.poemhunter.com/poem/care-for-thy-soul-as-thing-of-greatest-price/

Hasonló szerzők

Thomas Hobbes fénykép
Thomas Hobbes 8
angol filozófus
William Shakespeare fénykép
William Shakespeare 79
angol drámaíró, költő, színész
Thomas Paine fénykép
Thomas Paine 4
angol-amerikai politikus, újságíró, esszéista
Wolfgang Amadeus Mozart fénykép
Wolfgang Amadeus Mozart 5
osztrák klasszicista zeneszerző
Francis Bacon fénykép
Francis Bacon 15
brit filozófus, államférfi
Niccolò Machiavelli fénykép
Niccolò Machiavelli 14
olasz író, filozófus, politikus
Isaac Newton fénykép
Isaac Newton 16
angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus, alkimista
Leonardo da Vinci fénykép
Leonardo da Vinci 48
olasz/itáliai polihisztor (1452-1519)