Neki tulajdonított idézetek
Tisza István híres idézetei
Neki tulajdonított idézetek
Neki tulajdonított idézetek
Beszéd a képviselőházban, 1918. október 17.
Borosjenői és szegedi gróf Tisza István a Tisza családból származó magyar arisztokrata politikus, országgyűlési képviselő, előbb a Magyar Királyság miniszterelnöke először 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között , továbbá a Képviselőház elnöke 1912 és 1913 között, valamint több alkalommal a horvát–dalmát–szlavón tárca nélküli miniszteri tisztséget is betöltötte. A Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Nevéhez a magyar történelem szempontjából két olyan jelentős esemény kapcsolódik, mint az Osztrák–Magyar Monarchia belépése az első világháborúba a második miniszterelnöksége alatt, illetve az ellene elkövetett gyilkosság az őszirózsás forradalom utolsó napján, 1918. október 31-én. Politikai nézetei szerint az osztrák–magyar dualista rendszer fenntartásának a híve volt, valamint az akkor elterjedt liberális-konzervatív konszenzus képviselője, ezáltal egyszerre volt híve a joguralomnak, a parlamentalizmusnak és az alkotmányosságnak, ugyanakkor az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének, továbbá a korlátozott szavazati jog fenntartásának .
Wikipedia
Neki tulajdonított idézetek
Neki tulajdonított idézetek
Neki tulajdonított idézetek
Beszéd a képviselőházban, 1918. október 17.