Licurgo idézet

Athéni Lükurgosz , a nevezetes tíz attikai szónok egyike.

Lükophrón fiaként született a Butadák ősi papi nemzetségéből. Mint államférfi, nagy érdemeket szerzett egyrészt mint a makedón befolyással küzdő görögbarát párt tagja, másrészt mint Athén pénzügyeinek 2 éven át való intézője . Helyreállíttatta a hadihajókat , kitataroztatta a hajóállásokat, befejezte a hadi szertár építését és felszerelését, továbbá a Dionüszosz színház, a panathenaei stadium és a lükeumi gümnaszión építését és díszítését. Nem sokkal ezután elhunyt, és csak jóval halála után, i. e. 307-ben örökítették meg emlékét, irodalmi és felirati módon. Szónoki szereplései összefüggésben álltak államférfiúi pályájával: feladatának tűzte ki, hogy hazaárulókat vonjon megérdemelt büntetés alá. Ilyen tárgyú egyetlen ránk maradt beszéde, a Leokratész ellen. Leokratész a khairóneiai csata után gyáván megszökött a városból, és i. e. 331-ben, amikor már biztonságban hitte magát, ismét visszatért. Tanulságos a beszéd jogtörténeti szempontból is, mert példa a korabeli vádemelés formájára.

Az ókorban Lükurgosznak a fentebbi beszédén kívül még másik 14-et ismertek; ezek közül kettőt Lükurgosz saját intézkedéseinek igazolására tartott. Ékesszólásának leghatásosabb eleme az erkölcsi megbotránkozásnak komolysága volt; nyelvezete és előadása kissé darabos, de a komoly tartalomhoz nagyon illő. Számos törvénye, melyeknek szövege az Akropolisz kőtábláin volt bevésve – néhány töredék kivételével – szintén elveszett. Wikipedia  

✵ 390 i.e. – 324 i.e.
Licurgo fénykép
Licurgo: 1   idézet 0   Kedvelés

Licurgo: Idézetek angolul

Hasonló szerzők

Szókratész fénykép
Szókratész 22
ókori görög filozófus
Plutarkhosz fénykép
Plutarkhosz 15
ókori görög életrajzíró
Platón fénykép
Platón 19
ókori görög filozófus, iskolaalapító
Epiktétosz fénykép
Epiktétosz 34
ókori görög filozófus
Szinópéi Diogenész fénykép
Szinópéi Diogenész 21
ókori görög cinikus filozófus
Cicero fénykép
Cicero 29
ókori római író, filozófus, politikus
Epikurosz fénykép
Epikurosz 7
ókori görög atomista filozófus
Arisztotelész fénykép
Arisztotelész 58
ókori görög filozófus és tudós