József Attila: Idézetek az emberekről

„Kibomlik végül minden szövevény. (Emberek. 1935)”

„…az igaz, hogy önmagát nem csaphatja be az ember, de becsaphat másokat…”

„…borzasztó, hogy az ember egyedül van / borzasztó, hogy van tudata csak ezért van egyedül / vagy csak azt hiszi, hogy egyedül van…”

„…az ész tehát nem arravaló, hogy "irányítsa" az embert (lásd a pedagógiát: a felnőtteknek nem irányitaniok, hanem csak értelmezniük kellene a kicsinyeket) hanem arra való az ész, hogy a külvilágot önmagával együtt tudomásul vegye…”

„…a hisztéria is rák az emberen, a bánat rág az emberen…”

„…13 éves korom óta csak álörömeim voltak / csak azért "örültem", hogy ne hőköljenek vissza tőlem az emberek, - mihez is fogtak volna velem: ugy tettek volna velem, mint én a mamával, amikor a klinikán feküdt csontig lesoványodva / nem ettem meg az ételt, ami ott volt kihűlve az éjjeli szekrényén…”

„…nyugodj meg, a gyógyulás abból áll, hogy rájön az ember, hogy becsapják, ha bizik s hogy a leggyalázatosabban éppen az csapja be az embert, akiben a legjobban bízott, annyira, hogy a puszta szavára pénzt adott neki…”