James A. Garfield idézet
oldal 5

James Abram Garfield az Egyesült Államok 20. elnöke 1881-ben. Abraham Lincoln után ő volt a második olyan elnök, akit meggyilkoltak. 6 hónapot és 15 napot töltött hivatalában.

1859 és 1861 között Ohio állam szenátora volt.

1861-ben csatlakozott az unió hadseregéhez, majd 1863-ban vezérőrnagyként felhagyott a katonáskodással.

1862-ben megválasztották a kongresszus tagjává, és 1878-ig minden második évben újraválasztották. 1880-ban elnyerte a Republikánus Párt elnökjelöltségét, és szintén fényes katonai múltat felmutató demokrata kihívójával, Winfield Scott Hancockkal szemben megnyerte az elnökválasztást.

Elnöksége során megpróbált közvetíteni a Republikánus Párt két nagy frakciója között. Ő a „Half-Breeds” csoport vezetője volt, míg a politikai egyezkedések eredményeként kinevezett alelnöke, Chester A. Arthur a „Stalwarts” csoportot képviselte. A Half-Breeds támogatta a polgári szolgálatot és Hayes elnök viszonylag puha politikáját az egykori konföderációs államokkal szemben, míg a Stalwarts tagjai a kemény politika elkötelezettjei voltak.

Többen valószínűsítik, hogy halálát is részben a két csoport közötti feszültségek okozták[forrás?]. 1881. július 2-án délelőtt lőtte meg a Stalwarts-szimpatizáns Charles J. Guiteau, aki tette után Arthur elnökségét éltette. Guiteau elmebeteg volt, és dühítette, hogy kérelmét az Egyesült Államok párizsi konzuli pozíciójának betöltésére többször is visszautasították, nem lévén megfelelő képzettsége. Tettéért 1882. június 30-án felakasztották.

A merénylet okozta sebesülése nem volt túlságosan súlyos, két lövés érte, egyik a vállán, egy pedig a hátán, amin keresztül a golyó a hasnyálmirigy mögött állt meg, de a kor orvosi és technikai színvonala miatt az elnököt gyakorlatilag félrekezelték, például fertőtlenítés nélkül próbálták kezelni a sebesüléseit, és végső soron ez vezetett a halálához is. Az orvosai, hogy megtalálják az elnök testében a golyót, Alexander Graham Bellt hívták segítségül, aki a fémdetektor ősatyjával, az indukciós mérleggel próbálta meg megtalálni a lövedéket. Ám a szerkezet folyamatos háttérzaja miatt nem tudták megtalálni az idegen testet. Mint később kiderült, az elnök egy akkoriban még ritkaságszámba menő rugós matracon feküdt, ez zavarta az indukciós mérleget. Az elnököt ezen kívül rektálisan, vagyis a végbélen keresztül próbálták meg táplálni, amire orvosai szerint az emésztőrendszere sérülése miatt volt szükség, az orvosai ráadásul rivalizáltak is a saját helyesnek vélt orvosi módszerük védelmében. A fertőzésekkel, gyulladásokkal és vérmérgezéssel küszködő elnököt így sikerült két hónapig életben tartani, de végül szeptember 18-án elhunyt, halálát igazából az orvosok hozzá nem értése okozta, akik gyakorlatilag halálra éheztették. Wikipedia  

✵ 19. november 1831 – 19. szeptember 1881
James A. Garfield fénykép
James A. Garfield: 129   idézetek 0   Kedvelés

James A. Garfield: Idézetek angolul

“Ideas control the world.”

John Wingate Thornton, The historical relation of New England to the English Commonwealth (1875), p. 46
Misattributed
Változat: Ideas control the world.

“I am a poor hater.”

Diary (26 April 1876) as quoted in Garfield (1978) by Allen Peskin, Ch. 13
1870s

“Gentlemen, ideas outlive men; ideas outlive all earthly things. You who fought in the war for the Union fought for immortal ideas, and by their might you crowned the war with victory.”

[Great applause.] But victory was worth nothing except for the truths that were under it, in it, and above it. We meet tonight as comrades to stand guard around the sacred truths for which we fought. [Loud and prolonged cheers.] And while we have life to meet and grasp the hand of a comrade, we will stand by the great truths of the war. ["Good," "good," and loud cheers.] Many convictions have sunk so deep into our hearts that we can never forget them. Think of the elevating spirit of the war itself. We gathered the boys from all our farms and shops and stores and schools and homes, from all over the Republic. They went forth unknown to fame, but returned enrolled on the roster of immortal heroes. [Great applause.] They went in the spirit of the soldiers of Henry at Agincourt, of whom he said. 'For he today that sheds his blood with me. Shall be my brother; be he ne'er so vile. This day shall gentle his condition.'
1880s, Speech to the 'Boys in Blue' (1880)

“I would rather be beaten in Right than succeed in Wrong.”

Forrás: Maxims of James Abram Garfield (1880), compiled by William Ralston Balch, p. 1

Hasonló szerzők

Abraham Lincoln fénykép
Abraham Lincoln 77
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 16…
Theodore Roosevelt fénykép
Theodore Roosevelt 15
amerikai politikus, az Amerikai Egyesült Államok 26. elnöke…
Thomas Alva Edison fénykép
Thomas Alva Edison 35
amerikai elektrotechnikus, üzletember, feltaláló
Thomas Carlyle fénykép
Thomas Carlyle 7
skót író, filozófus, történész, 1795-1881
Mark Twain fénykép
Mark Twain 123
amerikai író, újságíró, humorista
Bonaparte Napóleon fénykép
Bonaparte Napóleon 17
francia tábornok, hadvezér, politikus, császár
Anton Pavlovics Csehov fénykép
Anton Pavlovics Csehov 21
orosz író, drámaíró, orvos