Georges Bizet idézet

Georges Bizet, eredeti nevén Alexandre-César-Léopold Bizet francia zeneszerző. Első szerzeményét 11 évesen alkotta, ekkor már a párizsi Conservatoire diákja volt. Itt ismerkedett meg Halévyvel, aki zeneszerzést tanított neki és aki nagy hatással volt művészi kibontakozására. Első jelentős művét, a C-dúr szimfóniát 17 éves korában írta, és ezzel elnyerte a Római-díjat, amelynek révén három évet tölthetett az olasz nagyvárosban. Kortársai idegenkedve fogadták színpadi kísérleteit és drámai zenéjének szokatlan, realisztikus hangját. Don Procopio című vígoperáját 1906-ban mutatták be kevés sikerrel, de következő műve, a Gyöngyhalászok című opera sem nyerte el a nézők tetszését. Ez követően más szerzők műveinek átdolgozásából és zongoratanításból élt. 1871-ben besorozták a Nemzeti Hadseregbe a francia–porosz háború miatt, így kevés ideje maradt a komponálásra. 1871-ben írta zongorára a Gyermekjátékok című sorozatot, valamint a Dzsamilé című egyfelvonásos operáját. A párizsi Vaudeville-színház igazgatójának kérésére írt Alphonse Daudet Az arles-i lány című elbeszéléséhez kísérőzenét. Ezt áthangszerelte nagyzenekarra, és a mű hangversenydarabként hatalmas sikert aratott. Élete utolsó alkotása a Carmen című operája volt, amellyel azt remélte, hogy ez végre áttöri a francia közönség közönyét. A várt siker elmaradt, és a bemutató után néhány nappal a nagybeteg zeneszerző elhunyt. A Carmen későbbi előadásai viszont már hatalmas sikereket arattak, a mű pedig a közönség egyik nagy kedvence lett, és a mai napig az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott opera. Wikipedia  

✵ 25. október 1838 – 3. június 1875
Georges Bizet fénykép
Georges Bizet: 2 idézet0 Kedvelés

Georges Bizet: Idézetek angolul

“As a musician I tell you that if you were to suppress adultery, fanaticism, crime, evil, the supernatural, there would no longer be the means for writing one note.”

Georges Bizet

Letter to Edmond Galabert, and G. (October 1866), as quoted in Letters of Composers: An Anthology, 1603-1945 (1946) edited by Gertrude Norman and Miriam Lubell Shrifte, p. 241

“Ah, music! What a beautiful art! But what a wretched profession!”

Georges Bizet

Starement of 3 August 1867, as quoted in An Encyclopedia of Quotations about Music (1981) by Nat Shapiro, p. 115

Hasonló szerzők

Honoré de Balzac fénykép
Honoré de Balzac31
francia regényíró None
Ludwig van Beethoven fénykép
Ludwig van Beethoven19
német klasszicista zeneszerző None
Gustave Flaubert fénykép
Gustave Flaubert33
francia író None
Paul Cézanne fénykép
Paul Cézanne10
francia festő None
Charles Baudelaire fénykép
Charles Baudelaire48
francia költő, esszéíró, kritikus None
Émile Zola fénykép
Émile Zola10
francia naturalista regényíró, műkritikus None
Stendhal fénykép
Stendhal18
francia realista író None
Richard Wagner fénykép
Richard Wagner12
német zeneszerző, karmester, esztéta, 1813-83 None
Id. Alexandre Dumas fénykép
Id. Alexandre Dumas16
francia író, költő, drámaíró (1802–1870) None
Jules Verne fénykép
Jules Verne8
francia író None