Edgar Allan Poe idézet
oldal 4

Edgar Allan Poe amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus volt, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. Az első közismert amerikai író volt, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött.Edgar Poe néven született a massachusettsi Bostonban. Szülei halála után a richmondi John és Frances Allan nevelte, bár hivatalosan sosem fogadták örökbe. A Virginiai Egyetemen töltött egy év és a katonai pályára tett kísérlet után Poe és az Allan család eltávolodott egymástól. Írói pályája szerényen kezdődött: a Tamerlane and Other Poems című kötete 1827-ben név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg.

Poe ezután a próza felé fordult. Az elkövetkező néhány évben irodalmi újságok és folyóiratok munkatársa volt, és egyéni stílusú kritikáiról vált ismertté. Munkája miatt gyakran ingázott Baltimore, Philadelphia, Pennsylvania és New York között. 1835-ben feleségül vette unokatestvérét, az akkor 13 éves Virginia Eliza Clemmet. 1845 januárjában jelent meg A holló című verse, ami azonnali sikert aratott. 1847-ben felesége tuberkulózisban meghalt. Poe The Penn címen saját lap indítását tervezte, de még azelőtt meghalt, hogy az első szám megjelenhetett volna. Poe 1849. október 7-én, Baltimore-ban halt meg. Halálának pontos oka még ma is ismeretlen. Többen gyanakodtak idült alkoholizmusra, agyrázkódásra, kolerára, kábítószerekre, szívrohamra, veszettségre, tuberkulózisra, de öngyilkosságra is.Poe munkássága az egész világirodalomra hatással volt, de közvetetten olyan tudományokat is befolyásolt, mint a kozmológia és a kriptográfia. Emellett Poe és művei a kortárs irodalomban, zenében és filmekben is gyakran felbukkannak. Több házban, amelyben élt, ma múzeum található. Wikipedia  

✵ 19. január 1809 – 7. október 1849
Edgar Allan Poe fénykép
Edgar Allan Poe: 137   idézetek 12   Kedvelés

Edgar Allan Poe híres idézetei

Edgar Allan Poe idézetek

„Edgar Allan Poe összes költeményei. Franklin Könyvkiadó.”

Évszám nélkül.
Felhasznált frorrás

Edgar Allan Poe: Idézetek angolul

“In the greenest of our valleys
By good angels tenanted,
Once a fair and stately palace —
Radiant palace — reared its head.”

" The Haunted Palace http://www.americanpoems.com/poets/poe/17478" (1839), st. 1.

“The best things in life make you sweaty”

Attribution to Poe debunked by the Edgar Allan Poe museum https://www.poemuseum.org/blog/did-poe-really-say-that/.
Earliest known source: a 2009 comment on a South Carolina duck hunting website http://www.scducks.com/forum/showpost.php?s=facea9e6926c3094744eadf268103181&p=513562&postcount=18.
Misattributed

“Hast thou not torn the Naiad from her flood,
The Elfin from the green grass, and from me
The summer dream beneath the tamarind tree?”

" Sonnet. To Science http://library.thinkquest.org/11840/Poe/science.html", l. 12-14 (1829).

“Can it be fancied that Deity ever vindictively
Made in his image a mannikin merely to madden it?”

"The Rationale of Verse", III (1848); this is comparable to: ""What! out of senseless Nothing to provoke / A conscious Something to resent the yoke", FitzGerald, Omar Khayyám.

“The happiest day — the happiest hour
My sear'd and blighted heart hath known,
The highest hope of pride and power,
I feel hath flown.”

" The Happiest Day http://www.internal.org/view_poem.phtml?poemID=190", st. 1 (1827).

“It is with literature as with law or empire — an established name is an estate in tenure, or a throne in possession.”

" Letter to Mr. B — http://www.lfchosting.com/eapoe/works/essays/blettera.htm", preface to Poems (1831).

“And Darkness and Decay and the Red Death held illimitable dominion over all.”

Edgar Allan Poe könyv The Masque of the Red Death

"The Masque of the Red Death" (1842).