„Nagyon sajnálom, hogy riválisaim a fürdő építését politikai furkósbotnak használják.”
drbuzaspeter.blogspot.com, 2010. szeptember 26.
Buzás Péter magyar politikus, országgyűlési képviselő, Makó város polgármestere.
Parasztcsaládból származott, egy Mindszent-környéki tanyán nőtt föl; a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, de első körben nem sikerült bejutnia sem a jogra, sem a színművészetire. Rövid kitérő után felvették a JATE Állam és Jogtudományi Karára, ahol jogász diplomát szerzett. 1974-ben került a makói városi tanácshoz, és tizenöt év alatt egyre feljebb jutott a ranglétrán; a rendszerváltáskor végrehajtó-bizottsági titkárként hagyta ott állását önként, és kezdett el korábbi hobbijában, a kertészkedésben dolgozni.
1994-ben az MSZP felkérésére polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választáson, amit megnyert; ezután még négy alkalommal választották újra , és így ő töltötte a legtöbb időt a város élén a település eddigi történelme során. Országgyűlési választásokon három alkalommal indult, de csak egyszer, 2006-ban tudott nyerni; ciklusa alatt Csongrád megye 7. számú választókerületének képviselete mellett az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban dolgozott. Csongrád Megye Közgyűlésében harmadik ciklusát tölti, mindhárom alkalommal az MSZP listájáról került be.
Wikipedia
„Nagyon sajnálom, hogy riválisaim a fürdő építését politikai furkósbotnak használják.”
drbuzaspeter.blogspot.com, 2010. szeptember 26.
„Orvosaim hetek óta azt mondják, hogy jól vagyok, mostanában már én is így érzem ezt.”
Válasz az egészségi állapotát firtató kérdésre vakbélműtétje után, Holnap, 2006. szeptember 16.
„Úgy vagyok ezzel, hogy ha megnyerte a csizmát, rajta van a sarkantyú, pörgesse.”
Délvilág, 2008. december 18.
Felszólalás az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban, 2008. május 7.
„Én soha nem elvont fogalmakban, tézisekben vagy számokban gondolkodtam, hanem emberekben.”
Maros Völgye, 2009. november