Buzás Péter idézet

Buzás Péter magyar politikus, országgyűlési képviselő, Makó város polgármestere.

Parasztcsaládból származott, egy Mindszent-környéki tanyán nőtt föl; a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, de első körben nem sikerült bejutnia sem a jogra, sem a színművészetire. Rövid kitérő után felvették a JATE Állam és Jogtudományi Karára, ahol jogász diplomát szerzett. 1974-ben került a makói városi tanácshoz, és tizenöt év alatt egyre feljebb jutott a ranglétrán; a rendszerváltáskor végrehajtó-bizottsági titkárként hagyta ott állását önként, és kezdett el korábbi hobbijában, a kertészkedésben dolgozni.

1994-ben az MSZP felkérésére polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választáson, amit megnyert; ezután még négy alkalommal választották újra , és így ő töltötte a legtöbb időt a város élén a település eddigi történelme során. Országgyűlési választásokon három alkalommal indult, de csak egyszer, 2006-ban tudott nyerni; ciklusa alatt Csongrád megye 7. számú választókerületének képviselete mellett az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban dolgozott. Csongrád Megye Közgyűlésében harmadik ciklusát tölti, mindhárom alkalommal az MSZP listájáról került be. Wikipedia  

✵ 17. február 1952
Buzás Péter fénykép
Buzás Péter: 10 idézet0 Kedvelés

Buzás Péter híres idézetei

„Nagyon sajnálom, hogy riválisaim a fürdő építését politikai furkósbotnak használják.”

Buzás Péter

drbuzaspeter.blogspot.com, 2010. szeptember 26.

„Orvosaim hetek óta azt mondják, hogy jól vagyok, mostanában már én is így érzem ezt.”

Buzás Péter

Válasz az egészségi állapotát firtató kérdésre vakbélműtétje után, Holnap, 2006. szeptember 16.

„Mások tüntetnek, mi tárgyalunk: ez a különbség.”

Buzás Péter

Délvilág, 2007. november 20.

„Úgy vagyok ezzel, hogy ha megnyerte a csizmát, rajta van a sarkantyú, pörgesse.”

Buzás Péter

Délvilág, 2008. december 18.

Buzás Péter idézetek

„Azt szoktam mondani, hogy hajót rendelni meg vonatot rendelni nem tudok, de azt el tudom dönteni, hogyha jön a hajó vagy vonat, arra fölszálljak vagy ne.”

Buzás Péter

Felszólalás az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban, 2008. május 7.

„Nem mindegy, olyan ez, mint a Kossuth vagy vasút.”

Buzás Péter

Délvilág, 2008. december 18.

Hasonló szerzők

Márai Sándor fénykép
Márai Sándor20
magyar író, költő, újságíró None
Kertész Imre fénykép
Kertész Imre13
magyar író, műfordító None
Gábor Zsazsa fénykép
Gábor Zsazsa5
magyar származású amerikai színésznő None
Lev Davidovics Trockij fénykép
Lev Davidovics Trockij20
orosz marxista politikus None
Jean-Paul Sartre fénykép
Jean-Paul Sartre38
francia dráma- és regényíró None
Mao Ce-tung fénykép
Mao Ce-tung1
kínai politikus None
Ronald Reagan fénykép
Ronald Reagan15
amerikai színész, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 4… None
Selma Lagerlöf fénykép
Selma Lagerlöf6
svéd írónő None
Fidel Castro fénykép
Fidel Castro50
kubai kommunista politikus None
Pablo Picasso fénykép
Pablo Picasso29
spanyol képzőművész, író, festő. None