Idézetek a művészetről és a tudományról

„Most azzal kísérlezetem, hogy különböző tárgyak más-más környezetből kiemelve, egy képsíkon összeszerelve, hogy hatnak (konstruktív-szürrealista tematika) … Próbálkozom azzal is…, hogyan hat egy tárgy, ha behelyezzük egy más »idegen« objektumba… Természetesen ezt csak tiszta kontúrrajzzal lehet elérni, s így egyetlen témából a rajzok végtelen sora válik lehetségessé.”

„A tudóst, aki méltó erre a névre, s mindenekfölött a matematikust, ugyanaz az érzés keríti hatalmába műve szemlélése közben, mint a művészt; élvezete éppen olyan intenzív s ugyanolyan természetű. Munkánkkal nem kizárólag a pozitív eredményeket hajszoljuk, amint a laikusok feltételezik, mert fáradozásaink célja ezenkívül az is, hogy ezen esztétikai érzelem hatása alá kerüljünk, s másokat is ezen hatás alá vonjunk.”

„A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a művész? Egy ember, aki mindent tud – de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit.”

„Minden ismeret egyesek által találtatott fel, minden tudományos haladás s minden, mi a művészet körében kitűnő, egyesek műve, s mégis a nemzet joggal büszke tudományára és művészetére, mert a nemesebb ág, melyet az egyes szorgalma beoltott, csak annyiban nőhet, mennyiben a törzs, melybe az beoltatott, a nemesebb ággal rokon.”

„A tudatlanság gyakrabban vezet önhittségre, mint a tudás: olyanok szokták határozottan kijelenteni, hogy a tudomány soha sem fogja ezt vagy azt megoldani, akik keveset tudnak, nem pedig olyanok, akik sokat.”

„A tudományok körében csak kételyek, a közélet mezején csak erős meggyőződés által haladhatunk, s a makacsság, mellyel az egyszer választott irányban megmaradunk, valamint a tudomány körében a legnagyobb hiba, úgy a gyakorlati politika mezején legbecsesebb, sőt bizonyos körülmények között nélkülözhetetlen tulajdonság; innen van, hogy Platótól kezdve mindazok, kik a polgári társaságról legbölcsebben gondolkoztak s írtak, a gyakorlati politika mezején kevés babért arattak, s hogy azok, kik a közélet mezején csudálatos eredményeket vívtak ki, ha mint Caesar, stíl tekintetében kitűnő műveket hagytak is magok után, a társadalmi tudományokat soha nem gazdagították új igazságokkal.”

„A hadi dicsőség még mindig szélesebb elismerést nyer, mint a tudományos vagy művészi alkotás. A londoni Szent Pál templom kriptájában nyugszik Wellington és Nelson. Mindkét nagy katonának hatalmas síremléke van. Közelükben egy szerény sírkövön mindössze két betű áll : „A. F.” Ki ez? Alexander Fleming, a penicillin felfedezője. Több ember életét mentette meg, mint amennyit Wellington és Nelson valaha is elpusztított.”

„Mindig is vonzódtam a művészekhez meg a bűnözőkhöz; ugyanis egyik sem fogadja el az életet olyannak, amilyen.”

„A tudomány, potenciálisan legalábbis, veszedelmesebb az államnál, mert a hatása sokkal tartósabb.”

„… ha a tudományt műveljük, nyugodtan állíthatjuk, hogy teszünk valamit: a talaj itt biztos, s minden felfedezés, még a legkisebb is, megmarad.”

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

„…a világ minden tárgya és rajza és ábrája rejtélyes problémává lesz, ha nem annak nézem, ami, hanem valami titkos tervet teszek fel mögötte.”

„Foucault az anti-tudományként fellépő, tudós-pozitivista történetírás programját a Nietzsche-recepciónak köszönheti […] Filozófiailag tekintve ez a program reményteljes alternatívát látszik kínálni ahhoz az észkritikához, amely Heideggernél és Derridánál a temporalizált eredetfilozófia alakját öltötte magára. Most persze a problematika teljes súlya a hatalom alapfogalmára esik […] Nietzsche tekintélye – aki ezt a teljességgel nem-szociológiai hatalomfogalmat „kölcsönözte””

„Mikor a munka nem lesz robot, és a művészet nem lesz fényűzés, akkor jön el az ország, amelyről a legjobbak jövendöltek.”

„A művész szemével, fizikai testével kell érzékelje a probléma megoldásainak titkait. A fények egymáshoz való viszonya, mint a kristály ahogyan létrejön, azon törvényszerűségek kell létrejöjjenek az alkotásban.”

„A zene mindig is volt és mindig is lesz Ray Charles halála után is. Csak itt szeretném hagyni a névjegyemet, szeretnék valami zeneileg jót hagyni magam után.”

„Egyesek számára a tudomány még mindig nem egyéb, mint feldicsőített barkácsolás – "mechanika"; nagyon hasznos, de veszélyes is a valódi kultúrára, azzal fenyeget minket, hogy megvalósul a shakespeare-i "mechanikusok", a csaknem-írástudatlanok uralma.”

„Hiszen igaz, hogy a művész szellemileg egyre magasabbra tör, de az ember maradjon a háttérben. Öröme csupán a munka legyen.”

„Az idő olyan, mint egy mozaikokból összerakható türelemjáték - mondta. - Képzelj el egy hatalmas ládát, telis-tele sok millió kirakójáték apró darabkáinak milliárdjaival: ez a jövő. Egy óriási táblát képzelj mellé, amely részben már megtelt a teljes puzzle lapocskáival: ez a múlt. Azok, akiknek a jelenben dönteniük kell egy-egy dolog felől, mindannyiszor vakon nyúlnak bele a jövőt rejtő dobozba, kihúzzák a kirakójáték egy újabb mozaikdarabját, és odateszik a táblán a helyére. Valahányszor egy új darabka kerül a táblára, azzal változni fog a puzzle végső formája és rajza, ezért fölösleges azt méricskélni, milyen lett volna a kép, ha egy másik lapocska került volna ki a dobozból.”