Legújabb idézetek

oldal 39

„Péter sírjának őrzése ösztönöz és kihívást jelent. Péter egy misszionárius, akit követni kell: személye valójában azt üzeni, hogy az isteni a mi szegényes tanúságtételünkön keresztül is megnyilvánulhat a világban.”

„Az egészség, boldogság és hatalom hajszolása közben az emberek először egy vonásukat változtatják meg, aztán szép sorban még egyet és még egyet, míg végül nem lesznek többé emberek.”

„A terroristák olyanok, akár a légy a porcelánboltban. Hiába akarna a légy törni-zúzni, olyan gyenge, hogy egy teáscsészét sem tud felborítani. Keres tehát egy elefántot, beleszáll a fülébe, és elkezd zümmögni. Az elefánt megvadul a félelemtől és a haragtól, és letarolja a porcelánboltot. Ez történt a Közel-Keleten is az utóbbi évtizedekben.”

„A boldogság talán nem más, mint az élet értelmével kapcsolatos személyes téveszméink összehangolása az uralkodó kollektív téveszmékkel.”

„Óvakodnunk kell attól, hogy felületes ismeretek alapján démonizáljuk vagy idealizáljuk.”

„A hazugsággal ellentétben a képzeletbeli valóság olyasmi, amiben mindenki hisz, és amíg ez a közös hit fennáll, a képzeletbeli valóság hatalmat gyakorol a világban.”

„Sok érték van, amit nem lehet tárolni – például az idő és a szépség.”

„Úgy néz ki, hogy csupán 6 millió évvel ezelőtt egy nőstény majomnak két lánya volt. Egyikük lett a csimpánzok őse, a másik pedig a mi nagyanyánk.”

„Ahogy a középkori kultúra nem volt képes a lovagi eszményt egyeztetni a kereszténységgel, úgy a modern világ sem tudja egyeztetni a szabadságot az egyenlőséggel.”

„Einstein előnye a papagájokkal szemben egészen biztosan nem vokális jellegű volt.”

„Leléptél mind a 64 mezőről?
A 65. mező támad!
Nem lépsz le a járdaszegélyről?
Felhajtanak utánad.”

„Kifutnék önmagamból,
mint lábasból a tej -,
de jaj, a közelemben
egy macska lefetyel.”

„Fent a hegyen fénylik az idegosztály.
Tavasszal még te is ott fent napoztál -
s most, mint árnyék lebeg a zárt osztályon:
Hitted-e, hogy Isten így kirostáljon?”

„Se zaj.
Se taps.
Se bomlott zene.
Nem perdül egy fa se vitustáncra.
Érthetetlen, hogy illik ide
a parti fűz beatles-friurája.”

„Nincs tisztesség e földön?
Nincs égi tisztaság?...
Én apám arcát őrzöm.
Hallom anyám szavát.”

„Ötször csapott meg engem a halál szele. A börtönben megfogtak, hogy kivégezzenek, de Isten megmentett: Jézus mentett meg engem. Csakis Jézus, aki végtelenül szeret minket!”

„Nyuszika cigarettafüstben mogorva egyre
a másik Nyuszikát, (ki inkább krokodil csak!) nem méltatja kegyre.
Nyuszika (a többszörös néma) beszédesen hallgat,
én tehát nézhetem kis pókhálóit a falnak.
Nyuszika kirándult és nézi a Dunát,
mert unja a velem való dumát.
Nyuszika nézi szomorú szívvel a tájat,
nekem meg éppen semmise fájhat.
Nyuszika könyörtelen félelmetes bíró,
én meg egy picike se füle, se farka író.
Az élet szép azért mindazonáltal,
ha felkötni magát az ember átal.
Nyuszika csodálja: mily szép az a kert,
és én rímeket gyártok, nyakatekert.
Nyuszika kőszikla, szíve meg nem indul,
míg én itt hallgatok, bűnbánón a kíntúl.
Nyuszika, kérem a babaruhámat:
add vissza hát a másik Nyuszikának!
Sok-sok puszi:
küldi a Nyuszi.

A NYULAT BIZONYÁRA PÓTLÓ VÍGASZ-DAL

Nem Nyuszi-induló, csak vígasz-dal,
ha sokszor elolvasod, megvígasztal.
Ha Nyuszika Nyuszifül
soha sincsen egyedül.
Nyuszi-nyúl, Nyuszi-nyúl,
hogy is mondjam nyusziul:
nyuszi-tanya, piros szallag,
a jó Nyuszi vígan ballag,
mert hiszen, mivel ám:
ha holnap nem, ma talán
- piros szallag, nyuszi-tanya -
Tapsifül is jön majd haza.
Nyúl-nyúl, Nyuszi-nyúl
puszit küldök nyusziul
és egy nyuszit pusziul,
nyuszinyuszi Nyuszi Úr.”

„Drága Testvérem, Te már letetted
Fürge tolladat… Le az életet..
A véres zsivaj mögötted maradt.
Csillag porzik már lépteid alatt.
Itt mások ügyét védted lelkesen,
(közben a szived kopott csendesen...)
Most a Te pöröd tárgyalják ott túl:
ítélőhírád csupán egy: az Úr!
Ott más a törvény, más az ítélet...
Szegény Testvér – én nem féltelek Téged!
Megvolt kereszted, megvolt Golgothád,
s tömeg is akadt, mely kővel dobált.”

„Mivel szándékod, égő égi fényed,
A teremtő erőnek tiszta társa,
Mit épen őriz önmagába zárva,
Ott, hova rontás soha be se téved;

Tán ez a vágy, mely mindig tenni késztet,
Mely soha nem csitul, csak: nől a láza,
Akár a szerelmesek lángolása,
Járrult hozzá, hogy megfessék e képet.

Ezt gondolván, Uram, itt küldöm, íme,
Anyád, szelíd szolgálód új alakban,
A legnagyszerűbb szobrász alkotását;

Könyörgünk hát, ne lelj hibára abban,
Mi igyekezett, hogy megközelítse
Ihleted kis részét, csekélyke mását.”