Legújabb idézetek

oldal 24

„Mindig úgy éreztem, hogy az egyházmegye alapítása és az a feladata a Szentlélek irányítása alatt van. A Szentlélek az, aki ezt a belső lendületet, tüzet adja az embereknek, hogy a Krisztus követését, Krisztus tanítását meg tudják valósítani. Én is most úgy érzem, hogy a pünkösdi Lélekkel mehetek haza, vihetek bátorítást és indítást a papjaimnak és híveimnek is.”

„Mivel Indiában sajnos gyakoriak az éhezésből, a szenvedésekből és a keresztények elleni erőszakból származó szörnyűségek, az egyház mindig segítette a nehézségben lévőket. Az iskoláink, kórházaink, szociális központjaink mindenki rendelkezésére állnak.”

„Rák és angolna hazája tócsa,
nem járnak ott, hol bömböl a tenger.
Sövényen ülni jó a verébnek,
vadhattyak útján szállani nem mer.”

„Asszonyszobámban felöltöm ruhám,
kint levél gyanánt léptem hullatom.
Hajlékom árva, én is az vagyok,
de a fű zöld a lépcsős udvaron.
Amerre megyek, szél kavarodik,
madárka fölszáll, délre zavarom,
szerelmes gondom éget szüntelen,
urammal lenni vágyódok nagyon.”

„Jót cselekszel te, jó hír a jussod,
sorsod se romlást, örömet érlel.
Nagy jellem titka szabad virágzás,
közönséges lény gátak közt lépdel.
Mind, aki fennkölt, ott jár, ahol te,
nem száll le, nem tarthat soha Kung-cével.”

„Sóhajtásomnak ugyan mi haszna?
Ellenem tört az ég itélete.
Miért jár eszemben halott fivérem?
Eltépték tőlem, nem látom sose.

Lelke a honi táj fölött szálldos,
lett a főváros teste nyughelye.
Mi is, kik élünk, meghalunk végül,
jön a halál, s a rothadás vele.
Egy nemzedéknek rövid a léte,
harmat, mit gyorsan öl a nap heve,
alkonyat pírja szilfán, eperfán,
iramodó árny, visszhangzó zene.
Magam se vagyok fém avagy szikla,
csupán egy jajszó – szívem fáj bele.”

„Árad az éji elem,
lüktet az ég, csupa csillag:
estről-estre mi virrad,
mondd, az örök tereken!

Retten a szív: mit akar
árja - apálya e létnek;
titkos erő! az enyémet,
érzem, emészti hamar.

Álom, jöjj közelebb,
mint gyermekhez a dajka.
reszket e láng - betakarja,
védő körbe, kezed.”

„Félig ocsúdok a mély
álom alélt zavarából -
elborított, behatárolt
körben a végtelen éj!

Alkonyi fény csak a lét,
béna az érzet, az eszme!
Énem a semmibe veszve,
árnyként foszlana szét!

(...)

Talpra taszít az iszony,
élni, felizzani vágyom,
Isten hív, a világ von,
őket, e fényt akarom!

Így volt, s élek; a lét
máskor alig csepeg, álmos
csermely az árama, ám most
hirtelen árja elért.

Meglepsz néha, halál,
hogyha elomlok az éjben,
de téged idézve, a lényem
újra magára talál.”

„Egy néma barangol a földön,
üzent vele az ég,
nem érti ö, amit hoz,
s akinek szól a titkos
üzenet, nem látja még.

Egy süket az Ég szavára
a földön útra kél,
ennek a füle dugva,
annak az ajka csukva,
míg útjuk egybe nem ér.

Megszólal akkor a néma,
a süket is érti szavát,
talányát űzi-fűzi,
az égi igét kibetűzi,
s mennek Keletre tovább.

Hogy e pár egymásra leljen,
Ember, buzogva kérd!
Ha, kik magukba járnak,
egymásra rátalálnak,
a világ célhoz ért.”

„Ez lesz talán a legszebb őszi nap!
Mintha nem lélegeznénk, áll a lég.
Csak szépséges gyümölcsök hullanak,
csak surranásuk hallik szerteszét.

A nagy természet ünnepel ma itt!
Ne zavarjuk a házi szüretet.
Mert ágakról csak az hull most, amit
a napfény szelíd sugara leszed.”

„Öröm s bú, érzem,
megszűnt ma, de
elhozta kézen
fogva az álmot ide.

és szárnyalóban,
föl egyre még,
halk altatódal
az élet, semmi egyéb.”

„Ha este. mint aki ráér,
ruhámat levezem,
előre és hátrafelé visz
elfáradt képzeletem.

Emlékszem a múltra, akkor
anyám vetkőztetett;
bölcsőbe tett le szelíden,
kinn zúgtak a szelek.

Majd végórám jut eszembe,
hol szomszédoké e dolog;
némán tesznek le a földbe,
sokáig nyugszom ott.”

„Egyszerre ástam, ástam,
míg testem izma bírt:
ájult lidércnyomásban
ástam egy csúnya sírt.

(...)

Fáradt karom lecsüggedt,
elkészültem vele
és vágytalan-sötéten
hulltam magam bele.”

„Mint fő csodáját az emberi észnek,
áldom a beszédet, mit mély magányba
merülve, önmagából szült világra,
mert ez lett eszköze minden egyébnek.

Igen, céljának tartom s lényegének,
hogy a lelket nyomó átkot lerázta.
mely azt komor egyedüllétre szánta,
s megölte volna, mielőtt fölébred.”

„Hűvös álomnak mondod a szerelmet,
én azt hiszem, fájdalmas ébredés;
egy semmihez köt és a lánc nem enged,
kopár, sötét álmunkon bú tenyész,
megborzadunk, megráz és int: szerezd meg
az életet, de az erőd kevés.
A karjaink meg vannak mind kötözve,
kedvünk s a vágyunk roskatag dől össze.”

„Mi az illat? Van, ki rámondja, semmi,
alig érezzük, mikor ellebeg,
s ami benne titkon, izzón remeg,
ha sejtjük is, nincs mód birtokba venni.

Mi az illat? beteg tud rá felelni,
ki kétli, hogy vár még rá kikelet,
s szíve homályos vággyal akar egy
utolsó virulásra kirügyezni.”

„Ha akarsz valamit, az egész világegyetem összeesküszik, hogy segítsen neked elérni azt.”

„Még a hülyeség is jobb, mint a totalitarizmus.”

„Vagy megtalálom a módját, vagy csinálok egy másikat.”
Aut viam inveniam aut faciam.