„A földet hideg béklyóba igázva
közelg a tél, kezét a vízbe mártja.
A folyó megremeg, halálát érezi,
fáradt szemét már nem nyithatja ki;
és gyámoltalanul magába hulló teste
egyszer csak iszonyún kinyúlik megmeredve,
ólomszín fodrait alig rezdíti meg,
bénán vergődve fekszik, reszketeg.”

„Arcomról a mosoly ledermed.
Ajkam a téli szélbe mártom.
Ma egy reménnyel kevesebb lett,
s eggyel több ének a világon.”

„Kevesen vannak azok, akik a saját szemükkel látnak és a saját szívükkel éreznek.”

„A folyókban a víz, amelyet megérintesz, az utolsó abból, ami elmúlt, és az első abból, ami jön; így van ez a jelen idővel is.”

„Miután kifacsarom, én is a tengerbe szórom. Tudom, hogy be kell majd mennem a vízbe. Oda, ahol a hínár nő. Amikor elmerülök a vízben, körülvesz majd a hínár. Az lehet Vali valódi teste. A legjobb lenne így álomba szenderülni, hínárba gabalyodva, hagyni, hogy bomló testemet kishalak falják fel. Minden a tengerbe szólít. Egy ilyen éjszakán fogom megtenni, amikor még holdfény sincs és a csillagokat is alig látni. Magam mögött hagyva a világítótornyot a tengerbe vetem magam, mert a hínár vár rám.”

„A halál arra tanít, hogy ne testünkbe vessük bizodalmunkat, hanem Istenbe. Ezért a halál a barátunk.”

„Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.”

„Csak kétszer élsz:
Egyszer, amikor megszületsz és egyszer, amikor a halál arcába nézel.”

„Ha elolvasok egy könyvet, és ettől az egész testem oly hideg lesz, hogy soha nem melegíthet fel semmi tűz, tudom, hogy ez a költészet.”

„Szembe kell néznünk azzal, hogy a nyelv messzemenően történelmi esetlegességet alkot.”