„Jobb, ha először a legrosszabbat várjuk, és a legjobbat hagyjuk meglepetésnek.”

„Jó és üdvös dolog semmiben sem reménykedni. A remény a legnagyobb esztelenségünk. Ha jól megértjük ezt, minden kedvező esemény kellemes meglepetés.”

„A titokzatosnál nincs csodálatosabb. Alapvető érzés ez, ott áll az igazi művészet és az igaz tudomány bölcsőjénél. Aki nem ismeri, aki nem tud többé csodálkozni és nem érez meglepetést, az olyan, akár a halott, akinek lezáródott a szeme. (Hogyan látom a világot?)”

„Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt - meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.”

„A legjobban akkor örülök, amikor azt hallom, hogy ismerőseim, legnagyobb meglepetésükre úgy olvassák irodalomtörténeti könyveimet, mint a regényt. Ezt is akartam. Kiemelni az irodalomtörténetet az iskolás porrétegből, eleven valósággá tenni, és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az ún. irodalomtörténeti nagyságokat is. Az irodalomtörténésznek elsősorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfőnökének.”

„A jobbágyokat felszabadították - erről is sokáig olyan képzelmem volt, mint általában a magyar nemzetről. Valahol messze történt, egy boldog tájon, semmi esetre sem ott, ahol én éltem. A jobbágyok megkapták a földet, maguk urai lettek, szabad polgárai e honnak… Hogy történhetett mégis, hogy ameddig az én tekintetem és képzeletem terjedt, körülöttem a határ mindenfelé egy-egy ismeretlen, a középkori váruraknál is titokzatosabb hatalmasságé volt, akinek nagynéha csak követei látogattak el a négyesfogaton a kastélyba? A nép dermedten hajlongott, süvegét kapkodta, nem látszott se függetlennek, se szabadnak… Ezeket mért nem szabadították föl? Izgatottan kezdtem keresni a hibát, nehezen akadtam rá. Amire rájöttem, nagyrészt a magam ösztöne után jöttem rá, útmutatást, forrásművet alig leltem. A puszták népe s a vele egyanyagú zsellérség, mint a Karsztok bujkáló patakja merül fel a magyar történelemben, meglepetést, elismerem, nem kellemes meglepetést okozva. Megírta történetüket valaki - a fél ország művelőinek történetét?”

„Abban a különös helyzetben vagyok, hogy történelmet írhatok egy olyan műfajról, melynek születésénél is tanúskodtam. Ez a műfaj megszületett, kivirágzott, termő magját szétszórta, aztán kivénült, elhalt, és életének tömérdek szemtanúját erejének teljességében hagyta hátra. Maga a kabaré már rég nincs meg, az új kor ízlése még a nyomát is eltakarta, de bizonyára Önök közt is sokan akadnak, akik jelen voltak azon a bizonyos, nevezetes estén, amelyen váratlanul, meglepetésként toppant először a közönség elé. Egy kurta emberöltő töredéke elég volt hozzá, hogy életpályáját lefussa, a születéstôl a halálig.”