„Az emberek mindig kapzsiak és gyakran gonoszok voltak. De amint megszólalt az estharang, és szava végigömlött a falu, a mező, az erdő felett, emlékeztette az embereket: ideje fölhagyni apró-cseprő földi dolgaikkal, hogy egy órácskára az öröklétnek szenteljék gondolataikat. Ez a harangszó, amely ma már csak egy régi dalban örződött meg számunkra, fölemelte az embereket; nem engedte, hogy négykézláb másszanak.”

„Bármilyen apró is az ember, mindig ember.”

„Az ember földjén”

„A mindenségi élet törvényei a falu mellett döntenek.
A magánosan élő ember nem teljes ember, mert hiányoznak mellőle a társak, akik éppen olyan szerves részei az életnek, mint saját gondolatai.
A nagy városok viszont elzárják őt attól, aminek ölelésében kellene élnie: a földtől, a vizektől, az erdőktől és az erdő állataitól.
A nagyváros bezárja az embert az embercsordába. Egyebet sem lát és hall az ember, csak embert és embernek munkáját. Az emberről beszél minden körülötte: a házak, az utcák, a villmhárítók. Az ember kiszakította magát a mindenség öleléséből.”

„Az egyetlen valami, amely miatt földünkön félni kell: az ember.”

„Az emberi szellemnek győznie kell a technológia felett.”

„Én vagyok a falu utolsó
költője; híd dalom.
A nyírfák tömjénfüstöt ontó
búcsúmiséjét hallgatom.”

„A régi korok Indiája nem halt meg, és nem mondta ki utolsó alkotó szavát; él, és még mindig van tennivalója önmagáért és az emberi népekért.”

„A washingtoni nagy törzsfőnök azt üzente, meg kívánja vásárolni a földünket. A nagy törzsfőnök elküldte nekünk barátságának és jóakaratának szavait is. Ez megtisztelő számunkra, mert jól tudjuk, őneki a mi barátságunkra nincs szüksége. Megfontoljuk ajánlatát, mert tudjuk, ha nem fogadjuk el, talán majd eljön a fehér ember, és puskával veszi el a földünket.”

„Amikor itt az ideje, az embernek fizetnie kell tetteiért.”