„Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni.”

„Egy barát elvesztése olyan, mint egy végtag elvesztése; az idő begyógyíthatja a seb fájdalmát, de a veszteséget nem lehet pótolni.”

„A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe… És nem is jöttem föl a felszínre többé.”

„Soha nem tudtam úgy tenni, mintha nem éreztem volna. Soha nem tudtam szeretni, ha nem szerettem, és ha szerettem, nem tudtam többet elrejteni ezt a tényt.”

„Kreatívan kell használnunk az időt, annak tudatában, hogy az idő mindig alkalmas jó tettek megtételére.”

„Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön.”

„Meghajtom magamat szerelmes szívedhez, / Lehajtom fejem szerény életedhez, / Életem öröme vígságod legyen, / S bánatunk és fájdalmunk is közös legyen.”

„Tudom, hogy néha nehéznek tűnik az élet, de emlékezz egy dologra. Minden sötét éjszaka után fényes nap következik. Tehát nem számít, milyen nehéz, nyújtsd ki a mellkasod, tartsd felfelé a fejed és kezeld a dolgokat.”

„A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.”

„Már nincs messze az idő, amikor tudatára fogunk jutni annak, hogy Angliában csak úgy szállhatunk partra, ha előbb meghódítjuk Egyiptomot.”