„Kemény, öreg világ ez, bébi.”

„Ó, ember, miért olyan kemény a világ?”

„A világ már csak ilyen különös hely. És kemény. És néha balszerencsés.”

„A „nagy öreg” komoly, fontos műfaj, minden közösségnek elemi érdeke, hogy legyenek ilyenjei. A nagy öreg (ellentétben a szent tehénnel) nem magát veszi komolyan, hanem a világot. Vagy épp komolytalanul. De veszi. De nem veszi meg. A nagy öreg régi ember, kicsit idegen itt, idegen már itt, és úgy figyel. E figyelő tekintet minket is megváltoztat.”

„Manapság félnek az emberek az olyan egyszerű szavaktól, mint a jóság, irgalmasság és kedvesség. Nem hisznek a jó öreg értékekben. És ezért beteg a világ.”

„A szójáték felé halad az egész század… A szójáték kifejezése azon ösztönnek, hogy a véletlen által keletkezett viszonyokat sokkal örökkévalóbb realitásoknak és sokkal jellemzőbb lényeknek tartjuk, mint az egyes dolgokat, melyek a viszony szereplői. El lehet így képzelni a világ új berendezését, amely szerint a fasorokból eltűnnek a fák és csak az érintkező lombok foltjai maradnak meg; a kémiai vegyületekből eltűnnek az alkotóelemek, és csak kapcsolóerejük vonalai maradnak egyetlen anyagi valóságként… Minden jobb part és minden bal part elhomályosul, de tele lesz a világ végtelen sok kemény híddal.”

„Micsoda világban élünk, micsoda világban!”

„Nem én szenvedek a világban, hanem a világ szenved bennem.”

„Megváltoztatom a világot, a világ megváltoztat engem.”

„A világgal való párbajodban a világ pártjára állj.”