„…Istennel, ő szent fölségével bizonyítjuk, hogy mü magunknak sem az fényes portán, sem itt az országbeli akármi rendek között fejedelemséget nem keresvén, egyenlő akaratból őkegyelmek ezt az terhet és súlyos gondot müreánk vetötték, mely választásokban oly szabadosak voltanak őkegyelmek, hogy az főszerdár és az pasák nemhogy neveztenek vagy commendáltanak volna valakit, de csak szömmel való intéssel sem mutattanak senkire.”

„Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.”

„Szerintem akármit papolunk is a szabad akaratról, az ilyen képzetek alatt vas csontvázként az ösztöneink vannak. Vannak dolgok, amikre egyszerűen nem mondhatsz nemet, hacsak nem dugod a szádba a pisztoly csövét, vagy a fejed a gázsütőbe, vagy nem sétálsz le a sziklaperemről. Le kell tenned a garast – tudniillik nincs választásod.”

„A gyógyulás sohasem a gyógyítón vagy a betegen múlik, egyedül Isten akaratán.”

„Isten akaratából az ember a természet királya, és minden, amit a föld termel, neki terem.”

„… senki sem érhet el semmi eredményt semmilyen téren, ha az élete örökös gonddal-bajjal, gyötrelemmel van tele.”

„Az új miniszterelnök, annak a kormánynak a miniszterelnöke, aki a szabad Magyarország történetében elsőként kerül hatalomra választási felhatalmazás nélkül, éppen Szent Mihály napján lépett hivatalba. Szent György napján, kihajtáskor, mindenki lehet pásztor, de Szent Mihálykor, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol.”

„Egyszer megkérdezték Voltaire-től, megbékélt-e Istennel. „Köszönni köszönünk egymásnak” - válaszolta a filozófus - „de nem beszélünk egymással”.”

„Az Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna meg senki.”

„Tudja az igaz Isten, hogy akkor sem gyűlöltelek én tégedet. Ha szinte valami idegennek mutattam is magamot hozzád, azt az emberek nyelvétől való féltemben is míveltem. Főképpen azért, hogy az tökéletességet s töredelmességet akartam benned keresni, s oztán, hogy kevés keserő után jobb űzőven esnék az szerelemnek édes gyümölcse. Ah, Sylvane, Sylvane, ki méltán viseled az neved, tudniillik az vadember nevet, mert nemcsak szódról s dolgaidról, hanem nevedről is megtetszik az te vad természetednek kegyetlen volta! Tudom, jól tudom, hogy Juliára veszett eszed; ki igaz, hogy nálamnál ifjabb, de hozzád bizon sem hívebb, sem tökéletesb, s ha szinte oly ifjú nem vagyok is, mint ő, de rútabbnak ugyan nem tartom azért magamot nálánál én is.”